hangoktól kidülledt szemmel |
belefulladva a hangzásba, |
a fölemelkedőbe, lecsapóba, |
mintha egy kert fái ütlegelnének, |
mintha virágszárak kötöznének zsibbadtra, |
hosszan zuhogó, sűrűn ostorozó hajadét, |
a hegedűkön kifeszített hajad nyög, |
az ágy fejétől az ágy lábáig tekergő, |
te távol-nyíló, önmagad száműző, |
kettős száműzött, – szád izzik most |
ebben a zenében, kezed görcsösödik, |
hátad ernyed láthatatlan ölektől |
csont-ébresztő, föld-csíráztató, |
magas, csonka faágon Hívó Hang, |
a hínáros fenékről fölszállok, |
vén hal-testemmel cikázom, |
lent vér van és sár a zene alatt, |
a tó alatt, gyerek-történelem alatt, |
zárak, a fal vastag repedései, |
boldogok elhagyott tárgyaid |
a zene fölrúgta az egyensúlyt, |
ide írom a zene kapujára: |
föltámadunk, mi a zene orrszarvúi |
beisszuk hangjait, a dobokat, |
fuvolákat, csengőket, húros fákat, |
beisszuk, májunkká, vesénkké tesszük: |
istenem, istenem, mondom a zenének, |
hadd vigyen el engem apám kapujába, |
apám kapujába, anyám asztalára, |
hogy neked három füled volt |
mondom a zenének, hogy egyedül leszünk |
mindnyájan, de a zene jobban sír nálunk, |
nagyobb ragadozó, fölágaskodik, |
pallossá a nyakunk fölött. |
Odahajtom most a zenekar tönkjére fejem: |
guruljanak szét a te véremben kuporgatott |
gyöngyeid, meszelt tűzfal-nyakú, nádtető-hajú, |
szakadjon szét veled a föld körülöttem! |
|
|