Ne csírázzon ki semmi a csöndben: |
akkor jönnek a földalatti pofák, |
gyökérből-kibújók, gödör-szellemek, |
a kétszájúak és háromszeműek, |
éhesen kapkodnak a fejem után, |
szótlanul vigyorognak, várják, hogy |
behúnyjam szemem és lássam: |
a homokon vándorolva, csenevész fán |
és a férfi a nő lombja lett |
és az asszony a párja ágainak |
hajtása: gyökéri elragadtatottság |
és egykedvűség testvérisége. |
egyedül-maradottság fagya; |
ne csírázzon ki semmi a csöndben, |
mert akkor jönnek a kötél-emberek, |
gáz-emberek, gyógyszer-emberek |
és a torony-ablakából-lelökő-emberek, |
csak ne legyen csönd és sötétség, |
ne induljanak meg ellenem |
a veszettkutya-agyarú kerítések, |
ne susogjanak a kisült napraforgók |
tűzről, hátamon végigsikoltóról. |
Láng szisszen föl, a fehér hamu közeledik: |
taraja magasodik az ajtóban, |
felhői felém göndörödnek, |
magukkal ölelnek a tűzbe, |
a tébolyult, beteg szabadulásba. |
Egy robbantás, egy szégyentelen üvöltés |
csak a magam vérének árapálya, |
szél zörgése csukott ajtón, |
|
|