Bőre puha lombjával

Ismeretlen
lépcsőházban a hetedik emeletre.
Biztonsági zár: recsegett-pattogott
az ajtó: nagy ablakok a Dunára,
várfalak, Halászbástya.
Hajó bucskázott a jég-hullák közt,
sirályok, kiáltásukat kettős
ablaküveg fogta. Meleg volt,
idegen levegő, más emberi tér.
Levetkőztem. Ugrásrakészen,
a tüskés takaró alá bújva,
a mennyezetet, a fölnyúló, boldog
rododendront néztem.
Csöngetett, kivetettem magam az ágyból,
jött be izgatottan.
Már csók közben vetkőzött,
nevetett, beszélt, dobálta le
harisnyatartóját, kombinéját,
bújt be a forróságba, hozzám,
bőre puha lombjával, boldogan,
mint a káprázó rododendron;
lába még hideg az utcától,
ahol tél volt s mi
összekapasztottuk a nyelvünket,
vér szakadt le ölünkbe, föl
a halántékunkba. Eljött az erdei ember,
mondtam. Vállamba harapott, élesen,
kegyetlenül, semmi játék;
foggal saraboltam a nyakát,
keze a forgómra siklott s lejjebb,
lihegve valamit, amit már
elfelejtettem. Két penge-lába
szétnyílt, szeme autófénnyel
szúrt a szemembe. Akkor érintettem
a legérzékenyebb mélyén.
Kicsit sikoltott s én tovább
csókolgattam vak testrészemmel,
míg bírtam. Összekapcsolta a lábát,
ringott le-föl, oldalt: önkívületi zenére.
Én kijjebb és beljebb hánykolódtam
örök sötétségében, megszületni habozó
újszülött. Valami egyszerre lobbant
bennünk, agyunk ideg-csillaghálóiban.
Szája elcsúszott, habzott, mint az
a másik lent: újra és újra fölolvasztottam,
lepecsételtem. Megállni nem
tudtam. Valahol messze, a tudat
zsákutcájában újabb lobbanás
szakította szét a ködöt. Végső
rémülettel, haldokolva vágta föl
a fejét, fémszilánk-haja verejtékben.
Combjait összeszorította, fordított lovas,
se hullámzás, se idő;
nem éreztem a pikkelyes takarót,
vörösre csiszolódott térdemet:
lángoló fatörzs zuhant a szűk
világűr-hasadékba. Fölemelt,
szétvetett a harmadik teremtés.
Utána semmi. Filozófusok havas semmije.
Két összeolvadt, egymásra-görbült
test: egymásnak rohant autók
roncsa az út végén. Csokoládét
zabáltunk, zsömlét párizsival. Kint vastag
zúzmara-szemhéj a Dunán, Mátyás-templomon.
A rododendron ugyanúgy állt,
csillogva, szétterülve.



Hátra Kezdőlap Előre