Soha nem tudok meg többet a kőről |
és saját testem lüktetéséről, |
hogy lüktetés meg fagyos-sár-merevülés, |
|
de tudom, egyre lejjebb ér, |
már lent van egészen a síkságon, |
világ hasán, világ anyjánál, |
születésem helyén, születésem zöld álmában, |
hol a kövek homokká csordulnak. |
|
Minden beszél. Mennyi nyelv, |
fű-nyelv, akáctüske-nyelv, látóhatár-nyelv, |
átváltozás-nyelv, bíbiclábnyom-nyelv |
az iszapon. Egybeforradok velük, |
beléjük habzok, de csak a szavam bugyborékol, |
|
én elfoszlok nyelvtelen, reménytelen. |
|
|