Az otthontalanság elégiája

Szólnak hozzám kis levél-hangok,
követhetetlen szisszenések: otthoniak,
akácerdős rögből, anyai kötényből
ki nem szakadtak. Ó ég és anyám köténye!
Hajnali vércsevijjogás, véres galambtest
a tűlevél-homályban; fölébredés
karom-szaggatta madár-szívben! Ó soha-sehol:
lányomban se, fiamban se.
Ablakomban a szeptemberi, bolyhos telihold:
a darazsak hazatértek, a telihold hazatér,
nyűszítesz, otthontalanságom.
Otthontalanságom: istenem,
tettenérlek kívánkozásaimban:
nem vagyok tökéletes, de remegésed
tökéletes a beleimben.
Téged vadászott üköreg ősöm a fű-borostás síkságokon,
otthontalanság agancsos istene,
barlangsziklára festett nyíl-szemű szarvas.
Most már te vadászol utánam
nedvező tapló-orrlikaiddal,
te jársz nyomomban a repülőgépek
üvöltésétől fölcsapott farokkal.
Ártatlanság és vérmocskos karó otthontalansága,
elektronikus agyrémek otthontalansága.
Jössz majd a virradatban,
bagoly-arcom várja agancs-hasításodat,
tollpihe röpköd, vér fröcsög akáclevél-avarra.
Otthontalanságom: nők hús túlvilága,
anyám halál előtti isten-üressége.
Otthontalanságom: megtalált nyaram:
forró, kopár homok porzik
a menekülő fák káprázatára.



Hátra Kezdőlap Előre