|
Semmiből semmibe, és ezt már útközben is érezzük, már fiatalon, és írás, szenvedés, szerelem közben is ütőéren ragad eredet-nélküliségünk és cél-nélküliségünk jég-marka. Minél nyitottabb, kerekebb a szemünk, annál mélyebbről érezzük az idő sürgető tapogatását, a dobáló kétségbeesést: ez az egész itt valami más, nem út, nem lehetőség, nem nagyság, nem kudarc vagy megvilágosodás, mégcsak nem is semmi, mert mozgás, örökös: semmiből semmibe. |