Hosszú időt adtál a szeretetre, |
eltéphetetlen láncot a kutyának, |
kit az erdő legmélyébe kötöttek |
|
hosszú időt csaholásra és lánctépésre, |
csak vérzik és fáj, kicsorbul |
rémképeken, lerághatatlan esztendőkön, |
|
véres gazdai szellem: kiásnánk mi |
akár fogoly-tartó fánkat is a letaposott, |
szagos földből, kikaparnánk mi, |
|
cibálnánk végig az erdőn, |
mállott kabátodat fogunkba kapva, |
nyomodat vésve, iszonyú fekete vonalat, |
végig a városok aszfalt-tenyerébe, |
|
de te nem mozdulsz, nem szólsz: |
leteszünk sírva és megint |
csak kaholni lehet: tépni a láncot, |
éhen és szomjan dögledezve. |
|
|