Rettenetes országom

Rettenetes országom! Ki érti meg, hogy te minden holdtöltekor letépett ajtókkal, kirabolva tűröd a szeleket, rablókat és zivatarokat? Vakolat és vizelet-szagú ország, beszakított födelű, utált és megsajnált ország. Senki sem ért meg téged, senki sem akarja, hogy újra beüvegezzék minden ablakodat, és ajtódon ne ömöljön ki más, csak a nagyszoba virágainak illata?

Most már mindenki elvitte, amit akart, itthagyta, amit akart. Hadd lapátoljam le az idők szemétdombját testedről: a törmeléket, cserepet, eldobott katona-rongyokat. Fertőtleníteni, harangozni kell erre, annyi csalás, betegség, öngyilkosság volt itt.

Rettenetes országom! Ki érti meg az óceánok arannyal festett villáiban a te vér-peremes reggeleidet és estéidet, mikor úgy vinnyogsz ránk, mint az elfajzott, kiherélt kutyák?

Dunaharaszti, 1945. február-1964. június




Hátra Kezdőlap Előre