a tél felleg-ravatalát letépjük és magyarul |
dicsérjük a tavaszi nap-kakast, |
|
karvalyos őr-szellemeinknek |
a rügy-kiáltó vadgesztenyék tetején, |
|
nektek, kik fölfújtátok koponyátokat, |
mint böszme, nyuszifüles léggömböt, |
|
a parancs-meggondolóknak, a fullánkosoknak |
szentgyörgyi nyereg-magasságukban, |
|
most újra lobban a veszélyre agyunk, |
a vonagló giliszta-gyújtózsinórt eltapossuk, |
|
az ítélet-tagadóknak, a mindig keveseknek, |
csak az ő ekéjüktől hasad föl a mi szívünk, |
|
a vezér-csákós lovasoknak, János jelenéseiből kivágatóknak, |
nézzük, és szemükben vér-hernyós rózsa, |
|
a patak-kezűeknek, a történelem |
mocskos térképeit paskoló Ágnes asszonyoknak, |
|
legyezőként virul szét bennünk a húsvéti fény, |
félretaszítjuk sírunkról a homokkő-sorsot, |
|
a magatokra virágzott húsnak, |
|
|