| hogy mosom, villogtatom a fényben |
| vállig ostorozó fekete hajamat, |
| kosárfonóvesszőként meghajló |
| mazsola-érett mellbimbóimat, |
a szoknya alól kibuggyanó |
| A fákat, az eget befehérítette |
egymásba-akadt nagy pelyhekben esett, |
| Hosszú, nagy szemérmem megnyílt, |
| és türelmetlen, kétágú folyó csapott ki |
| a másik északnak tajtékzott, |
| Akkor röpültél be a fekhelyemre: |
| beterítettél a szárnyaddal, |
csőröddel a számat kerested |
| nem hittem, hogy olyan puha, tapadó lehet |
| csók volt, amiben összevillámlottunk, |
| ember és állat között elolvadt a határ |
| fekete hajam gyökérfonadékát, |
hanyatt terültem az ágyon, |
| mintha még egy lény rugdalózna, |
| tüdőm, csuklóm, torkom és szívem |
| egymás után szaggatták le |
| mellemről, szeméremdombomról, |
| lassan széttártad: a dél elérkezett. |
| fölharsan és zeng ölemben, |
| szétpattanó sejtjeim orkánjában, |
| combjaim fölhúzódtak és elernyedtek, |
| mint lehulló hófalak a hegyekben. |
| meztelen vállam, elájult, széles-csontú arcom, |
| egy villanás kint, és bent |
a húsomban, májamban: pillantásod megtört, |
| kérő lett, gyöngéd, megadó. |
| fiakat és lányokat, kik majd |
elözönlik a szeles, nádas, bojtorjános síkságokat |
| ölyü-szárnyuk tükrös-barna tollazata. |
| Dulakodtál bennem és rajtam, |
a lábujjamig végigcsókoltál, |
| szépek a te folyókat-öntő |
villamos ütésű a bőröd mindenütt, mint a közös vér íze: |
| fákon, földrögökön átsurrogó vér. |
| vagy csak reszketés, álom |
a belém-merülő tűz és a szárnyaid alatt, |
| látott téged fekete hajam áradásában, |
| befüggönyözte az óceánokat |
|
|