Egy kuruc beszél

Azt mondod, szét vagyunk csapva
külön létünk odvaiba
és még akik egyet hisznek,
azok is egymást zabálják,
azt mondod, szétszabdaltatunk,
mert se tervünk, se jó kezünk
nem állítja meg a kígyót:
történelmünkre fonódót.
Azt mondod, mért nem lázadunk,
amint por lázad a szemre,
mert csak kvarc-szilánkok vagyunk,
annak azonban hegyesek,
fullánkosak, halált-keltők:
azt mondod, sustorogjunk rá
a világ finom bőrére.
De komáink villát vesznek,
asszonyaink három gyűrűt,
és ha mégis sír valaki,
aranyat kölkező üzlet
csikarja turáni lelkét,
nem a magyar szó a szélben,
tüzeinktől félrevetve.
Úgy gyűjtenek itt hatalmat,
telket, állást, biztonságot,
mintha ezer évet érne.
Ez a magyar paradicsom:
Éva elhízott és Ádám
gyomra szíj fölött kibuggyan.
Hogy akarsz te vaknak látást,
sólymos lelket, Balázs testvér?
Hogy akarsz itt háborító
villanásokat a vastag-
szőnyegű luxus-fejekben?
Hogy akarsz tüzes trónokat
pocak-dózsák országában?



Hátra Kezdőlap Előre