Játék és álom

A gyerekkorba visszalopózni nem lehet,
 elég ha néha a fiam szobájában
 alszom,
 a szomszéd sarokban ő szorítja
feje alá
 elefánt-párnáját,
 a függönyök közt beszivárog a hold,
 kék padló-prérin plasztik-indiánok
 plasztik-kovbojok
villantják egymásba puskáikat,
 a két heverő magasba-szökő sziklafal,
 a beépített padkán
 néhány-lapig olvasott könyvek
 képes dobozok
 labdák,
 sztaniolban villogó csokoládédarabok,
 a polcokon az ő játék-medvéi
 baglyai
 oroszlánjai
 egymásradobálva.
Pajzsát, tollkoronáját
 nyestfarok-díszével
 a virágos fotelra dobta,
 az asztalon évek óta
 ott alszik egy szék-formájú kavics,
 halomnyi le nem áztatott
 bélyeg,
 egy szögön félrecsúszva
 francia focicsapat
 színes plakátja,
a nejlonzacskó óvatosan mászik az ablak felé,
 sárga kosárból
 kiugrálnak
 a piros műanyagsínek
 és traktorok, autók
 markológépek
daruk.
 Egy kisfiú lélegzetére
 trópusi növényként
 tenyészik a szoba,
 érintésétől vér kering a kisfűrészben
 forrasztópákában
 bodzafából hajlított íjban,
itt idő nincs
 csak bizonytalan
 vége-sejthetetlen
 zöld hullámzás:
 játék és álom
egy távcsövezhetetlenül messzi égbolt alatt.
 Fal felé fordul a keszekusza fej,
 az alvó tíz újj,
 a langyos izzadt tenyér
 lüktetése
 minden ecsetben
 ceruzában
 bögrévé gyúrt kemény
agyagban megmaradt
 rámsugárzik.
 Ide nem nyithat be
 idegbaj, öregség
 nem kaszálhatja le mosolyomat
 a gőgösen gépesített
 zűrzavar
 itt szabálytalan és halhatatlan vagyok
 mint gyerekrajzon
a sánta fák.



Hátra Kezdőlap Előre