|
Csönd és hó-fény. Egy szürke facsoport alatt tűz. Nyirkos gallyak: száraz cigányzabot húzok ki a hómező teteme alól. Meszelt deszkákká vasalja a völgyek havát a nap. A sas a nagydomb lábánál röpül föl: szárnyának árnyéka fehér arcomon. Mi vagyok ebben a föllebbenthetetlen országban: gyerek, halott ős, álmodott lókoponya? Földgyaluk heródes-pirkadata: eszik holnap a facsoportot, tapossák az erdőket. Fa-tömegsír: gyökértől-koronáig élve kitépett, remegő fák egymásra-tajtékozva. Látóhatárig tátongó sírverem. Megfulladt fák folyama nap-koszorúsan. Nyomorult fák, állva, dombtetőn, hóban! Kuporgás és tűz: öreg, jövőtlen szellemek ölelik át egymást. |