A Kutya-csillagkép

Lábtól a fejig beleveszni a zöldbe,
 derengésbe, dercés homályba,
 a zsiráfnyakú akácok alatti út fordul egyet,
fölkapaszkodik egy emelkedőre,
 tekeredik, lefelé hajlik:
 vizes, mohos kocsiút,
 a levelek szétterpesztett
 ujjakkal rothadnak rajta.
 A lomb magához szorít.
 Fekete-zöld sötétséghöz,
levél-káoszhoz, leszakadt,
 tüskés gallyhoz és kanyargó,
 egyetlen, sehol a csillagközi látóhatáron
 ilyen vonással meg nem rajzolt,
 erdő-üreghez,
 meztelen talpú úthoz,
vissza a világ első percébe,
 az idő mögöttibe,
 a halál iromba zűrzavarával gomolygó
 anyaméhbe:
mikor meginog
 fölöttem
 a kutya-csillagkép.



Hátra Kezdőlap Előre