Szerettem volna, ha újra ömlik a hó, |
méteres fehér gőg födi az utakat |
de eső jött, most nevet a nap, mintha |
március volna; jobb lesz nekem is |
boldogan, ha veri az ablakot. |
|
Öncsalás volt a visszatérő vad havakat |
várnom, süketek párbeszéde |
Január nem január és február inkább |
|
Hó-dúlást akartál, a tél gyémánt |
mint kamaszkorodban, s csak boszorkány |
szelet, azbeszt-színű felhőt, nyafogós |
| az égig-tágító fehér extázis helyett? |
|
Lépj a sárba: annak a szövetségese vagy; |
szigetet, tocsogót kell szeretned, |
túlvilágát, mikkel úgy olvadnál egybe |
|
Ami még fehér előtted, az a szikrázó semmi: |
lent tiszta csontok, fönt a nyár |
|
|