az a mocskos bőrű tenger. |
| Hogy ordítozott az ablakunk alatt, |
| köpdöste a nyálát, mint egy elmebeteg! |
újra és újra nekirohant a homoknak, a cölöpöknek, |
| neki az érzéktelen öbölnek, |
| megpróbálta fölébreszteni |
| a vonagló, acsargó húsú őrületet. |
Órákig kábultan hallgattam, |
| az ablakok nyöszörögtek a lökésektől: |
| micsoda kilövellhetetlen mámor! |
| Öt méter magasra ágaskodó |
| hullámok egymást fölülmúló |
| Éjfél után már belefáradtam, |
undorodtam a mindig ugyanakkora vágyban |
| fölugró viz-szörnyetegtől: |
| egész éjjel dörömbölt a mellkasomban. |
Az égen ugyanolyan mocskos-bőrű felhők, |
amilyen hullám-bikák a föld combjait |
| huszonöt évszázada partraszálltak. |
Már szégyelltem saját sóvárgásomat, |
| reménytelen, mint a tengeré. |
| az a hülye, az a vak tenger? |
| Fölharsant és nekilódult újra, |
| még mindig teljes erővel, |
| barom-módra tébolyodottan. |
Már a májamban is hullámoztam, |
| Mi lesz, ha nem áll meg a tenger, |
| és örökre sötétség zuhogtatja szívemet, |
| földrázkódás és hullám-üvöltözés? |
|
|