Látom, megint kizöldelsz, pedig oldalra dőltél, |
vas-mankódra támaszkodsz, kikorhadt, gombás a derekad, |
|
Az idén talán még nem terít földre |
a dorongos északnyugati szél, |
|
Nézlek, hogy hajtasz egyre több és tányérosabb levelet, |
én tavasszal is ugyanolyan kopár vagyok, mint télen, |
|
Majd a szerelem megmozdít, |
lombbal borítja csupasz gondolataidat, |
|
Nem röpködő lomb a szerelem: fekete |
és talpig-égető, vörös-kardú máglya, |
|
Öreg vagyok, de nekem a tavasz mindig |
levélnyitás volt és ernyős, fehér virág, |
|
Szerelmes vagy te a halálod előtt is, |
cserélnék veled egy orkános éjszakára, |
|
Zöld koszorút fon a nap a te homlokodra is, |
mit törődsz vele, hogy a szerelemét vagy a halálét, |
|
|