A fészek-jel

Egy nagy körtefa alatt
 megyek el minden nap:
 levelei még nem hajtottak ki,
 jól látszik egyik ágvillájában
 a fészek.
 Naponta beleütközik a szemem,
 aztán elfelejtem:
 láttam már elég tüskés gallyból,
érdes betonból összehordott
 varjú-, gólya- és géppuska-fészket.
De félig-észrevéve,
 a koratavaszi szélforgásban,
 hideg napfényben is
 van benne valami
 szent,
 szent,
 szent.
 A szürke, tavalyi fészekben,
 míg majd eltakarja a lomb, újra bekövetkezik,
 ami Krisztussal történt
az első húsvétkor.
 Azt üzenik
 az éj meg a föltámadások istenei:
 vigyázzunk a kezünkre,
 amit ráfonunk egy másik kézre.
 Ahol a fészek fű-kosara
 meg a fa ágköze
 találkozik, kilép
 a mindennapok zagyvaságából
 a világ.
 Fölsajdul a szerelem
 a madártojások és meleg szárnyak
 előtti pillanatból.



Hátra Kezdőlap Előre