| tél vége lehetett, együtt kerestünk |
| egy kopár, leégett bokrokkal ellepett |
| csak egy vöröses, hámlókérgű |
| A szél hideglelősen fújt. |
a magas, szikla-vállú asszony arcát: |
| rácsapódott az éjszakából kiszakadt |
| Bebújtunk a vörös fenyőágak alá, |
| a csupasz, kormosra-égett |
| szerelem előtti szerelem! |
| A felhő-suhanások titkaival |
| Szavai fém-zizegéssel ömlöttek az időbe, |
a magasságban: égitestek. |
Már nem érhettem el tovapörgő, fekete csillagköd-haját, |
| nem simogathatta meg lehúnyt, |
| alattunk fehéredő hegycsúcson a fenyők, |
| hol álmunkban megteremtettük egymást, |
| fénylő segélykiáltásaiba. |
|
|