„Édes Jóska” – így kezdődött |
| akkor a telefonbeszélgetés, |
| aztán sok csapzott, lenyelt szó után |
megint a vér- és idegolvasztó „édes Jóska” |
| a te nehezen-nyíló, világvégi torkodból |
| és én megint ott remegtem előtted, |
| csak a telefonkagyló hang-íze |
| újra kibomlottak előttem a szerelem |
mint a tengerek messzeségéből |
| Később megint gyanakodni kezdtünk, |
| szöktettük szabadságunkat, |
| és rideg, éjszakai égitestek |
között bukdostunk dideregve, |
| abba a fölkutathatatlan jégtorlódásba, |
| mit odaadásnak vagy „semminek” |
| azok az eleve elveszettek, |
| kiket kiégetett-szemű istenek |
| valami kozmikus anyaméhből, |
| honnan örökké habos-zavaros |
|
|