Az elárult vér
Ó, hogy nem szakad szét,
nem törik csont- és velő-szilánkokra
a koponyám,
mikor belépsz rajta!
Hosszú, beszédes
ujjaiddal nyitod az ajtót,
de csak térdharisnyás lábod
nyújtod be:
mögötte hasad és öled
izzik: fekete nap.
Üszkösre pörzsölöd
a sejtjeimet
egyetlen villámcsapásos
csókkal.
Minden nap jössz. Lüktető melleiddel
lépsz az agyamba:
szorongásaimból
kihajt
az elárult vér
csapkodó húsfája.
