A hangtalan hang
Lassan, akadozva
írom a verseimet,
napokat,
fényéveket várok:
hadd jelenjen meg a halál
vagy a rövid bizakodás
a szavak mögött.
Az éjszakák kilazult szemmel
figyelnek és a szerelem
meg a lemondás
magától rántja olyan ritmusba
a verset, mint a csillag-partok
hánykódása. Elérhetetlen
hullámok döngetik
a sorokat:
kiserked belőlük a vér, szétfolyik,
ráfröccsen a papíron csúszó
kezemre.
Hátha egyszer
megsúgja egy hangtalan hang,
miért élek, úgy,
ahogy nem tudok?
