ott ülsz egyedül a sarokban, |
| nézed a pultot, a füstöt, |
| élesre faragott arcodból is |
| Csak mikor menni akartál, |
s te annyira elcsodálkoztál |
| egy haj, egy arc szépségén: |
| hosszú sálad háromszor is áttekerted |
| Ugye, most már végleg rosszul állnak a dolgok? |
| Végleg, mondtam, soha nem maradt |
| Ezután már nem bizakodhatunk |
| semmiben. - Szemed ezüst lett. |
| Egyensúlyt keresve szorítottam meg |
Utoljára? Nem: először tudtam meg, |
|
|