|
Miért hajtottam föl a rongyszőnyeget? A kőpadlón hüvelykujj-vastag luk. Óriási enciánkék lepke villant ki a mélyből. Káprázott, reszketett s egyre nagyobb lett, többágú a szárnya. Micsoda virrasztó-kék szín, lángolás, tánc, örvény-fény a szobában. Az ajtó felé cikázott, már akkora volt, verdesve-növő ragyogás- és szárny-bokor: az ajtófélfát szikráztatva lobbant ki a szabad ég alá. Ellenállhatatlan diadal és vidámság! Végül a tömör, kemény kövön fúrta át magát! Azokat a kék csóvákat, csillámokat szórva rám és a falakra. De honnan és hova? Nem abból a kusza ismeretlenből bújt elő, nem oda tűnt el, hol minden álmok és titkok gubója várja, hogy körmeink fölszakítsák? |