| istenem, miért adtál nekem |
A jobbik fele szelíden néz rád |
| és emlékezik a paradicsomra. |
| vele, kipirosodik a hívásodra, |
| a bal fele göröngyös és gyanakvó: szólj hozzá, |
simítsd végig, megvérzi a kezed. |
| Miért nem adtál nekem egyforma |
| arcokat? Két figyelő pofacsontot, két egymásra hajló, |
| Nem tudom, melyik vagyok, melyik |
| az én arcom: a rád-szomjas jobb |
| de csak a fél arcomra szállnak a lepkék, |
| a bal körül darazsak morognak: |
| fullánkjuktól duzzadt a szám. |
| mint valami démon-maszkot. |
| mit anyja fogant, mielőtt |
a fia megkérdezhette volna a csillagokat: |
| A jobb és bal arcom csatája |
| kettejük testvér-dulakodása. |
Fordulok jobbra: nyár húsa csattog |
| a folyók jég-szöges oldalán. |
| Istenem, nem tudok két arcommal, |
| egész nappalommal és éjszakámmal |
feléd nyílni. Ha fogod is a kezem, |
| közelebb csikorog a kavics-ösvényen |
lök bele a fekete öbölbe, |
| a föld vastag hajfonatába, |
|
|