| Ne törődj az én szomorúságommal, |
| csak hallgasd meg sóhajaimat, |
| mert te vagy a testvérem, |
| Éjszaka beszélhetek hozzád |
| a fekete rózsa szirmai mögül; |
| egyszer azt kértem tőled: |
| örvény-forgatagban autók közt; |
| de majd egyszer azt mondod: |
| és visszaveszed az életem, |
| és én állok az út mellett, |
| kőrisfák között egyetlen csupasz, |
| szúrós, töredező gallyú fa, |
állok ott isten megnyúzott testvére, |
| mert a kifosztottság, meztelenség |
| lomb nélkül állsz majd ott, |
| ágaid meg-megnyikordulnak. |
|
|