Istenem, te adtál nekem verset, |
| a te mély, sáros folyóid, |
| neked az örömöket: én a te |
| virág-fáklyás vőfényed vagyok ebben a nagy |
| az én vér-tisztító éjszakám, |
| össze nem tévesztjük egymást: |
suvadásos hegyek fölött, emberi mosolyon, |
istenem, csak te maradtál nekem |
még nagyobb kérdező szemnek, |
| még mohóbb csodálkozásnak: |
| az óriásvárosok emberfej- és neon-apokalipsziséből |
megmenteni. Én ártatlan maradtam: |
| küldj agyamba káprázatokat: |
| táncoló-fényszoknyás napkorong |
lehetsz elégő recehártyáimon. - |
| Én nem leszek másfajta hal, |
| véres oldaladról és hasadról. |
|
|