A reménytelenség istene
Figyellek.
Mit mondasz, istenem?
Az elveszett világ helyett
semmi se fontos nekem
csak a te szavad.
Te tudod, mindig voltak
csatáim az élettel:
győztem
vagy a későbbi győzelem
reménye lobogtatott.
De most?
készül a legförtelmesebb vereség
halottakkal,
fölgyújtott háztetőkkel,
országos futással?
Egyetlen testvéri jelet,
egy darab szétkoszlott
mentőkötél-vigaszt
se löksz ide nekem?
Éjszakáimban megjelent az a
sugaras Árny,
kinek törvénye,
hogy ugyanakkora
húst szakítson ki belőlem,
amekkorát
belőle én.
És vérzek,
vérzek,
vérzek,
elfogy a vérem
nyugvás-nélküli, acsargó
összecsapásainkban.
De te hallgatsz,
és én már tudom,
most csak te lehetsz
a győzelmem,
reménytelenség istene.
