megcsókolom a szomjas folyót, |
| A ház előtt kiszáradt egy napba-térdelő |
| El kell siratnom minden ágát, |
| mintha a te ujjaid haltak volna meg. Holnap |
mögé a nappal s milyen hideg lett |
| szívébe csillagot kellene |
| hogy sose fázzunk az éjszaka |
| titokzatos lemondások és kívánkozások |
a véremben. Ó, ha már szakadna |
| mikor átváltozásom felé elindulok! |
| csak a víz kiszikkadt medre. Istenre gondolok, |
| milyen meleg volt a méhében, mielőtt |
ilyen messzire kicsalogatott. Te tudod: |
| és bűntetlenül meszes hátunkra? |
Emlékszel még arra a roppanásra? |
| magas tűzfalak meredeznek ott rád, |
| amerre jársz és agyonvert |
| farkas vezet, ha visszalopózol |
| a rengetegbe, ahol találkoztunk. |
| ha lefoszlik rólam az ing, |
| mire a kövek-kavicsok közt |
| szerelmed vállamba égetett |
|
|