A fehér felhő nap-feje
A fehér felhőnek nap-feje nő,
arany-csodálkozásban
a domb, tüske-sebezte arcom,
lehajlik az ezüstnyárfa-árnyék,
hogy a szél-mosta
folyón keresztül ússzon.
Hagyom, hogy a víz jeges zöldje
elmerítse a karom, a mellem.
Eszembejut kisfiú-korom,
semmi se volt akkor
csak a fény meg a Duna. És éjszaka,
mint odujából a bagoly,
alvó szívemből tüzes szemmel
nézett a teremtésbe isten.
