Sárgásfehér lepkék vergődnek a zöld |
telefonfülke üvegén: miért nem telefonálnak |
valahova, hogy nyissák ki nekik az ajtót |
a lejtők, a rétek, a fák, a virágtölcsérek |
felé? A lepkék nem tudnak telefonálni; én se, |
míg ki nem engedem őket: azonnal leülnek |
egy kicsattant mályvarózsára a kerítés |
tövén. De ha nincsenek a szám körül lepkék, |
mit mondhatnék a fekete, élettelen |
bakelit-kagylóba? Kilépek az agybombázó |
hőségbe és szó nélkül hazatámolygok, |
kinyitom a csodálkozás kapuit: fejem helyén |
nagy fecskefarkú lepke száll. |
|
|