Pinceféreg, fényszeráf

 Már nem
 egy másik embernek írok,
 már nem
hallgatok másra
 csak arra, amit az
 a megkövesedett,
 teremtéskori hiány mond,
 ahogy az eső csapkod a nyárfára,
 az erkélyre és a kiszáradt, tavaszi dombra,
 hol születtem;
mert van egy mindenség-fülkagyló
és mögötte egy még annál is nagyobb
 tökéletes-üresség-fülkagyló:
 nekik énekelek,
 én, a háromnegyedrészt pinceféreg, negyedrészt
 fényszeráf;
 elevenen nyúzza le a bőrömet
 a nap,
csupasz, nyers hússal vonaglok
 a fűben, a tüskés olajfabozótban,
 ti meghalások és föltámadások.



Hátra Kezdőlap Előre