bölcsebbek, emelkedettebbek a többieknél, |
kik itt ülnek a történelem |
és a szellem folyótorkolatánál, |
|
vagy előrelátóbbak, mint éneklésre |
nem ítélt szégyen-társaink, |
|
föltesszük babérkoszorúnkat, hátha |
nem veszi észre senki, milyen |
messzire ébredtünk álmainktól, |
|
mögé bújva, ajkunk lekonyul s folyton |
az égre nézünk, mintha megjöhetne, |
csőrében zöld ágat hozva, a galamb, |
|
| azért születtünk a földre, |
|
hogy megfejtsünk valamit a rejtelmekből, |
amik most már, úgy látszik, örökre |
|
És recsegve-ropogva lángol a paradicsom, |
honnan annyi idő-ugrással Éva és Ádám után |
most megint kitántorgunk. |
|
|