Mi lehet abban mámorító?

 Utópiánk végülis olyan lett,
amilyen saját természetünk:
 lelkes,
 mindent megváltásra-bízó,
 tökéletes hívő,
 tökéletes tagadó.
Leginkább mániás. Évtizedek
 árvizei után is ugyanazokat
 a folyamszabályozási rögeszméket
 hadarja, mint azelőtt.
 Üldözési mániája mégis a leggyilkosabb:
 fél minden napfölkeltétől,
 megvilágosult
egyéniségtől, véres-varázsos művészettől,
 kígyózó gyökér-szenvedélytől.
 A szabadságot, akár isten,
 nem tudta megsemmisíteni,
 nem tudta
 elfogadni: belegubancolódott,
mint istrángba
 a békától megijedt ló.
 Trombitája még ott villog
 a kezében,
 de már nincs tüdeje, hogy megzengesse.
 Dallamai belefúródtak
 a fülünkbe.
Magunkat sem szeretjük többé.
 Mi lehet abban a mozdulatban
 mámorító,
 mikor egy holttestről letépjük
 a fölösleges álarcot
 meg a díszeket?



Hátra Kezdőlap Előre