Kék virág, semmiben

Tegnap, ahogy feléje utaztam
(mintha sötétbarnák lettek volna
a villamosok, autóbuszok, a földalatti lépcsői),
megszólalt egy hang (azelőtt is hallottam
éjszakánként vagy reggel, mikor
az ég ívét figyeltem):
 „Hajnalban a patakparton
 kék virágot szedtem
 s mind-mind édesanyám
 ablakába tettem.”
A kisfiam énekelte vadnyúl-szemekkel,
 anyja ott térdelt
 mellette a magnetofon előtt.
 Nem tudtam a csengőgombot
 megnyomni. Vártam, hogy
 az ének elhallgasson.
 De szólt, akartam vagy
 sem: a sejtjeim változtak
hangokká, míg az ujjam megmozdult, az ajtó
 kinyílt: patakparton
 álltam, előttem hatalmas
 kék virág, semmiben.



Hátra Kezdőlap Előre