Hogy fáj neked, barátom…

Hogy fáj neked, barátom,
 hogy te se vagy kivétel!
 Nem tudtál megmaradni
 egyetlen szerelmed
 mellett, téged is
 ott hagyott a feleséged,
 te is szerettél
 két asszonyt egyszerre,
s borotválkozás közben
 töprengtél a reménytelenségek
 tükre előtt:
 le kell vonnod
 a következtetést
néhány doboz altatóval
 meg egy üveg pálinkával.
 Téged se méltatott
 többre a sors másoknál:
napról-napra kell
 megküzdened ösztöneid
 sárosan bugyborgó forrásával,
 az évek
 leszedték a glória utolsó
 aranyát is fejedről,
hiszen csak annyira voltál képes,
 hogy gyöngeségedből
 ne faragj fönségesen égbe-emelkedő
 isten-oltárt.
 Pontosan olyan vagy,
 amilyennek a szerelmeid mutatnak:
bizonytalan, mítosz-sóvárgó és hitetlen,
 mert nem tudod elképzelni,
 hogy még mindig édenkert
a paradicsom,
 ha oda már beléptél.
 Te most is meztelenül jársz
 a földön, ostoba Ádám,
nem fogadod el,
 hogy olyan messze van
 fejed fölött a nap,
 ezentúl is ellensége leszel
önmagadnak és másoknak:
 így élsz, fájsz
 és pirkadattól szétnyíló partjaid felé
 zuhansz tovább, barátom.



Hátra Kezdőlap Előre