| Mi is csak a „a halálunk után” |
| hogy nem mondtuk el egymásnak |
| sejtéseinket költészetről, |
| Tudom, falkában lógnak rajtad, lábikrádba vájják |
magánürügyeim mögé lopózkodom. |
| ha nem vitatkozunk, hangunkat is fölemelve, |
| lehámozhatóbbnak látszott: |
| új nap fája új történelmet |
és szavaink is tavasziabbak |
| Azóta a nyár gödörbe zuhant, |
| a paradicsommadár tollait |
| az erdő szélére ledobott nejlonzsákban |
| igéink éppolyan mozdulatlanok a szánkon, |
| mint a századvég mérgeitől |
| elpusztult halak a folyók partján. |
| Európa saját kábítószereitől |
tántorog, sápadó vérrel. Milyen jó volna egy éjszakát |
| Talán rádöbbenthetnénk egymást, |
miért rágta szét a művészetet a szabadság is, |
| hogy a tiszta forrásból ivó |
| csak a fogait kiverő ököl |
| Kis, buta napok sodornak el egymástól, |
| a te-se-szólsz-én-se szólok, |
|
|