Amíg az a hold-fehér arc

Milyen kicsi,
 milyen hallgatag,
 milyen hétköznapi volt
 az a domb, ahol születtem,
 milyen hullámosan szaladt át rajta a fű,
 milyen magasba lőtte tövéből a két jegenyét,
 de most már nincs,
most már csak egy homokbánya,
 már csak a port rakja ott kupacokba
 a szél,
 csak az arcom vonul ott éjszaka:
 gyökerek lógnak le róla,
 söprik a legyilkolt
tájat,
 vonalakat szántva a földbe,
 vonalakat föl-le,
 amíg az a hold-fehér arc,
 hold-vak arc
 száll fölötte.



Hátra Kezdőlap Előre