Az emberek igen hálátlanok. Hamar felejtenek.
A csókok éjszakáján, május éjjelén, himnuszok zengedeztek börziáner-ajkakon, kádenciás idillumokon törték fejüket azok is, akik az eredményes pásztorórát tartják idillumnak, s szerenádok melódiái csókolgatták az első májusi hajnal rózsás ujjait… Nem tudjuk hány reményt váltott be, hány vágyat töltött ki, hány mosolyt fakasztott, s hány könnyet csalt ki. Sokat, biztosan sokat. Föltámasztott emlékeket, régi színeket, elszóródott virágillatokat, s összehozott egymást futva kereső indulatokat – bódító akácillattól terhes, muzsikás, májusi alkonyokon.
Ragyogtak lelkünkben az emlékek, ha a bűvös esti korzón láttunk óvatosan, nehezen siető leánykát, aki úgy szeretne egy pillantást visszaküldeni. Ha láttunk összesimuló párokat, ha érezni véltük a női testek elektromos ütését, s ha tudtunk egy órában biztosan egyesült indulatokat.
Csókok, szerelmek hónapja, még azokat is boldog álmodókká tetted, akiknél nem adtál csókot és szerelmet.
És utolsó éjszakádon mégsem gondolt reád hálával senki. Az emberek futnak a boldogságért, s nem tudják mikor veszítik el. Akik rád gondoltak, azok is elfeledték a csókok és csókos emlékek édességét. Keserűen töprengenek:
– Holnap elseje, és drága volt ez a hosszú hónap…
|
*
|
Drága volt pedig szegény Somogyi Károlynak. A mi direktorunknál alig van pechesebb ember. Hajh, hogy szidhatja ő a csókok hónapját. Fölcsókolt, mint napfény harmatcsöppet, egész csomó bankót a pénztárból.
Mikor a bankók már nagyon ritkultak, az aranyat hívta a szegény segítségül, az aranyost.
Míg ti, május szerelmes ifjai, egymást kerestétek, Somogyi Károlyt a távirat-kihordók keresték.
– Jön! Holnap jön!
– Nem jön, csak holnapután.
– Kolozsvárt lemondta az előadást.
– Bécsbe utazott!… Nem jön!
Míg ti, május szerelmes ifjai, pillangó módra repkedtek, Somogyi Károly állandó maradt az aranyos-ban vetett hitében. Az állandóság ezúttal okos erénynek tetszett. Ilus őfensége eljött… A szerelmes hónap végén bár, de aztán szerelmesebbek lettünk, mint valaha…
A dicsőséges első este után Somogyi táviratilag fordult az osztrák–magyar bankhoz, hajlandó lesz-e esetleg jóveretű aranyakat betétként elfogadni. Pálmay-láz szedte áldozatait s forintainkat.
A költők párizsi kongresszusa sem tudta volna Pálmay-líraszükségletünket ellátni. Május leghamiskásabb leánykái mamzell Nitusok dicsőségére kezdtek vágyakozni. Az ifjúság el akarta tolni Újvárosba a Rimanóczy-szállót, hogy kocsin kellessék őfenségének hazamenni, vagyis ki lehessen fogni a lovakat. Éjjel tizenkét órától délig zengett a szerenád az aranyos ablakai alatt, aki persze álmatlanul törődött bele, hogy ez itt elkerülhetetlen helyi szokás. Tegnap estére már színházi állójegyeket kellett kibocsájtani a Bémer-térre… És, és, óh goromba, utolsó május éjszaka, mégiscsak megérdemelted a hálátlanságot… Az aranyos beteg, nem halljuk a júniusi nyár izzásának himnuszát, Heléna epedését… És ha önök, adós kollegáink, nagyon boldogtalanok így elsején: nézzék meg Somogyi Károlyt és vigasztalódjanak…
|
*
|
A hőség kiállhatatlan. Ha aszfaltunk volna, olvadna. Poros, gyilkosan mérges a levegő. Ilyenkor kapnak életet a bennünk szunnyadó betegségek. Az idegek föl fognak bomlani. Okvetlenül levegőváltozásra kell gondolnia, kinek az egészsége kedves. Nem szabad könnyelműeskedni. Jól van, ma ugyan még csak egy kis migrént érzünk, de ez a legszörnyűbb betegség csírája lehet. Különösen a nőket környezi veszedelem. Meg kell tenni szent egészségünk érdekében minden óvóintézkedést. Tárják föl aggodalmaikat bizalommal kedves férjeiknek. Ajánlatos egy pár divatos nyári ruha. A kalapok kérdése sem kicsiny. Meneküljenek árnyas fürdőkbe, üdülőhelyekre. Aki nem siet nyaralni, önmaga ellensége… (A Borsszem Jankó átkozódó Seifensteinerjének igen előnyösen adhatnám el azokat a jókívánságokat, amiket én e pillanatban attól az olvasómtól kapok, akinek a feje neje őnagysága nyaralási terveitől fáj…)
Dyb.
NN 1901. június 2.
8. A hétről. NN 1901. jún. 2. 1–2. – Tárca – Dyb.
Somogyi Károlyt a távirat-kihordók keresték: a NN máj. 21. számában közlik Pálmay táviratát Kolozsvárról, melyben lemondja a nagyváradi előadást, majd egy másikat, melyben betegségére hivatkozva Bécsbe kér táviratválaszt. Somogyi ekkor utána küldött valakit Kolozsvárra, hogy beszélje rá a váradi vendégszereplésre. – mamzell Nitus: Nebántsvirág (l. a Pálmay: Nebántsvirág c. cikk jegyzetét) – Seifensteiner Salamon: a Borsszem Jankó c. élclap állandó figurája.