31. A hétről

Úgy ám, csak akik még Noéval gondolkoznak, hiszik el, hogy van holt szezon is, eseménytelen nyári szak, melyről újságíró nagyapáink sikerült vicceket gyártottak a fiumei cápa s társai cég alatt. Dehogyis van. Olyan eszeveszetten lármás a világ, hogy valósággal gonosz irigyen gondolunk az elmúlt szép időkre, mikor így nyáron többnyire pihent a krónikás. Olyan nagyot változott a világ, hogy még a fiumei cápa is rehabilitálódott. Kiderült, hogy ezek a fiumei cápák gyalázatosan hamisítatlan cápák és nem – kacsák. Minthogy hát sok minden kiderül apránként…

*

Kiderült például, hogy a sokat szidott színház mégiscsak maga az élet volt Nagyváradon. Ahogy bezárták, bizony, nagyon elcsendesedtünk.

Az esti korzó népe melankólikusan tekintget a homályba burkolt palota felé, s mind kevésbé sikerült az affektált, kicsinylő hang:

– Meg sem érzem, hogy hiányzik a színház.

Bizony csak megérezzük. Ha legalább a társulat fele, mondjuk a szebbik, itt maradt volna. De olyan hűtlen gyorsasággal hagytak itt bennünket. Még Székely Irén volt a leghűségesebb, de ő is megy már.

A többiek meg régen nyaralnak valahol messze, szerteszét. A kis Kulinyi Mariska itt van még, de az olyan pártiképes, komoly udvart tart, hogy minden nyári hangulatú gentlemant elriaszt.

A társulat csúnyábbik feléből – mint megjósoltuk – itt maradt a kedves, szeretetreméltó „öreg” Bognár, s mondják, akik éjszakázni szoktak, hogy olyan víg életet él, mintha szalmaözvegy volna. Itt van még a direktor is. Szegény, ő nyáron is dolgozik, fel s leutazik, szerződtet, számol és előlegeket utalványoz. Diszkrét értesítés szerint itt van a városban, valahol Szarvasi is, de ő nem mutatja magát. Szégyenli, hogy nem idegenben nyaral…

*

Kiderült továbbá, hogy orfeum kéne most a magyarnak, nem kilencvened rangú, kopott cirkusz, nem műkedvelő előadás és nem térzene. De nem is olyan orfeum, mint amilyenre egypárnak, a rendőrség engedélyt adott. No de ilyenek a magyar orfeumok, hát adjő nemzeti brettli! Ebből nem kérünk. Máskor minden nagyváradi férjnek legszebb álma a szalmaözvegység volt. Na hát ilyen orfeumok mellett nem csoda, ha még a szalmaözvegység is veszített kívánatos voltából. Nagyon helyes dolognak tartjuk, hogy magyar szó hangozzék a brettlin is. De mikor a brettli internacionális kedvderítő hely. Legyen egy pár magyar szám, vagy legyen a program fele magyar, a többi lehet akár kelta-nyelvű is, csak el tudjunk mulatni rajta. Hillinger Miska különben, aki elismert, kiváló orfeum-impresszárió, erősen fogadkozik, hogy hoz ő most olyan orfeumot, hogy szalmaözvegy lesz még az is, kit becses neje eddig húsz éven keresztül magával cipelt fürdőről-fürdőre…

Kiderült még aztán, hogy jó lesz az irodalom hősei közül kizárni a katonákat. Egy osztrák írót, tartalékos katonaorvost, katonai rangjától fosztotta meg a hadbíróság, mert egy hadnagyocska hősét közönséges embernek rajzolta.

Írtunk és írtak a dolog moráljáról eleget. Annyi tény, hogy polgármester bácsik mondogatják az ő tósztjaikat a katonaság és polgárság közti „jó viszony”-ra, a korszellem fütyül a tósztokra, s a katonaság minden államban elszigetelődik teljesen. Gondolkozniok kellene ennek a megváltoztatásán, akiket a dolog érdekel, vagy mulattat.

Maga a konkrét eset pedig tele van sok liternyi humorral. Szegény novellaírók! Utoljára veszély nélkül egyetlen társadalmi osztályból sem választhatják a hőseiket. Hiába, Kiplingnek van a legtöbb esze. Az állatok nem haragusznak meg, ha novellákat írnak róluk.

*

Mennyi minden is derül még ki. Hogy Tisza Kálmán már protektornak is gyenge. Egan kazárbarát, kiderült, hogy Ugronnál, a nagy puccsvezérnél, csak Inger Szolimánnak vannak nagyobb tervezgetései. Kiderült, hogy Rakovszky jó hazafi és sok ilyen váratlan nagy tanulság.

Ha így haladunk, kiderül, hogy Magyarországon képviselő lesz minden ifjú stréber, radikális-liberális a Széll-kormány, Rakovszky az antiszemitaság ellen küzd, a nagyváradi főtrafikot nagyváradi kereskedő kapja, Párizs Magyarországon van, s hogy Bartha Miklós perfekt gentleman.

Mert sok minden kiderült, csak ez a csúnya júniusi idő tette egész héten az ellenkezőjét.

Dyb.

31. A hétről. NN 1901. jún. 23. 2. – Tárca – Dyb.

Hillinger Miska: a Fekete Sas szálloda és kávéház bérlője, aki nyáron a kávéház udvarán orfeumot tartott. – Egy osztrák írót…: Arthur Schnitzlert Leutnant Gustl c. 1901-ben megjelent novellájáért fosztották meg tiszti rangjától. – Inger Szolimán: tulajdonképpeni neve Inger Károly, a temesvári gyalogezredben főhadnagy volt. Nagy ambíciójú kalandor, aki az Abesszíniával határos afrikai Szomáliaföld népét meg tudta nyerni magának, s egy ideig mint alkirály uralkodott ott. A Szomália területére behatoló angolokkal szemben nem tudta magát tartani, visszajött hazájába. A Bihar megyei Papmező-Kimpány községben vett meg egy eldugott grófi kastélyt, és ott élt.