A nagyváradi latin szertartású káptalan egy kis uzsora-afférba került egész véletlenül. Érmindszenti tudósítónk ír erről az ügyről. Érmindszenten alig néhány családból áll a katolikus felekezet. Valamelyik Andrássy gróf azonban nagy alapítvánnyal gazdagította a kis hitközséget. Így annak külön temploma, jófizetésű plébánosa s tanítója van. A fölöttes egyházi hatóságnak érdekében áll a kis nyájat összetartani s erősítgetni. A nagyváradi bőkezű káptalan meg is teszi ezt gyakorta. Pár év óta például a község katolikus családjai, különben többnyire nagyon szegény emberek, egészen jómódban élnek. A nagyváradi káptalanhoz fordultak avval a kéréssel, hogy adjon nekik kamat nélküli kölcsönt. A káptalan teljesítette kérésüket, s így nagy summa pénzekhez jutottak a szegény emberek. A pénzzel aztán nagyon jól elbántak. A község hasonlóan szegény kálvinista, zsidó és g. kat. lakosai között gyümölcsöztetik. Olyanformán például, hogy egy-egy szegény adósnak tíz forint kölcsön után havonként 40–50 krajcárt kell fizetniök. A drága pénz már sok szegény embert tett tönkre. Tudósítónk szerint a jóérzésűeket igen bántja e csúnya uzsoraügyletben a káptalan akaratlan szereplése. Mi tudjuk is, hogy ha a nagyváradi káptalan értesül ezekről az üzelmekről, melyekre segítségét felhasználták, intézkedni fog a dologban.
NN 1901. június 26.
33. Segély a nyájnak. NN 1901. jún. 26. 5. – Hírek
A névtelen hírcikk minden bizonnyal Adytól származik; csak ő lehet az érmindszenti tudósító. Egyébként erre az esetre visszatér még A hétről c. 1902. jún. 1-i (AEÖPM III. 85.) jelzett cikkében is.
A cikkre a Tiszántúl másnap válaszol, dementálva a káptalan szerepét az uzsora-ügyben:
A NN a fenti cím alatt uzsora-félébe akarja belekeverni a váradi káptalant, csak azért, mert kamat nélkül ad kölcsönt az érmindszenti híveknek. Beszél valami gróf Andrássy-féle alapítványról, mely alighanem a holdban van. Tudomásunk szerint úgy áll a dolog, hogy a váradi káptalannak egyik fennkölt gondolkozású és határtalan bőkezűségű tagja, aki egykor Érmindszentnek volt a plébánosa, alapítványt tett, hogy annak kamataiból az ő volt érmindszenti hívei nyerhessenek kamatnélküli kölcsönt. Ezért azt gondolná a józan gondolkozású ember, hogy csak hála és elismerés jár a nagylelkű alapítónak, és nem fogják uzsora-félébe keverni a káptalant. Visszaélni a legszentebb és legjobb dologgal is lehet, hogy Érmindszenten történt volna visszaélés, nincs tudomásunk róla; de ha történt volna is, abba belekeverni a jóltevőt vagy a káptalant, s e címen meghurcolni egy lap közönsége előtt – durva eljárás.
Tiszántúl 1901. június 27.