37. Fürdőlevelek

Bécs, július 1.

Boldog nagyváradiak!

Hogy mennyire boldogok Önök a Körös partján, azt valójában csak most értem és érzem, midőn a vakációt felhasználva, útnak indultam a bécsi és berlini színészet tanulmányozására, és most, hogy e tanulmányt félig-meddig befejeztem, ismert szerénységem dacára is konstatálnom kell, hogy a legünnepeltebb bécsi és berlini színészek is csak törpe epigonjai lehetnek a magyar színészet ragyogó dicsőségének, Nyárai Antalnak, és százszor boldog minden nagyváradi halandó, hogy Nyárai Antal a Szigligeti Színházban fecséreli az ő fenomenális művészetét, melyhez hasonló az öt világrész egyetlen színpadán sem található ma.

Boldog nagyváradiak!

Láttam Sonnenthalt, Girardit, Kainzot, Birnbaumot*, Hans Wernert, Bruno Zienert és Grimmiget, és mélyen sajnáltam a bécsi és berlini színházak e kiskaliberű Dicsőffy Lórándjait. És miközben zúgva tapsolt a bamba bécsi és berlini nép, ismert szerénységem dacára is ezt gondoltam magamban: „Szegény jámborok, látnátok csak tőlem Gringoire-t. Hogy állna el a szemetek-szátok!” És hogy irigyelnétek Nagyváradot, mely Nyárai Antalt magáénak vallhatja. (Kérem ezen legbensőbb meggyőződésem összes otthoni türelmetlen hitelezőimmel közölni, akik erre talán meg lesznek hatva, és nem zaklatnak még itt is felszólító leveleikkel.)

Boldog nagyváradiak!

Ha úgy tudnák és látnák, mint én, hogy a legünnepeltebb bécsi és berlini színészek minden tehetség nélkül való dedós gyermekek Nyárai Antalhoz képest. Ismert szerénységem dacára sem tagadhatom el, hogy Nyárai Antal kellemes orgánumának egyetlen kifejezése többet ér, mint minden színfalhasogató zagyva deklamálás, amit ezek az én osztrák és német kollégáim véghez visznek. Pirulnom kellett látva, hogy az egész európai művészet egy fapitykét se érne, ha Nyárai Antal nem volna, és egyben szerencsétlennek éreztem magam azért, hogy Nyárai Antal sohasem élvezheti a nézőtérről azt a gyönyörűséget, mikor Nyárai Antal a színpadon játszik. Mindazok, akiket itt idegen földön az én szerepkörömben láttam kontárkodni, kóristák lehetnének mellettem. El is határoztam, hogy jövő télen megtanulok németül, franciául, angolul és olaszul, és eljátszván egész Európában Gringoire-t egy csapással teszem tönkre e rongy nációk még rosszabb ripacsait. Oh milyen diadal lesz ez! Hogy pukkadnak majd a dühtől és irigységtől az én nagyságom mellett elenyésző olyan porszemek, mint a cingár Bérczi Gyula, a hápogó Szarvasi Sándor s a kedélytelen kedélyes apa, Bognár János.

Boldog nagyváradiak és százszor boldog Somogyi Károly, akik egy Nyárait vallhatnak magukénak. Szegény Somogyi, ő ezen boldogságának éppen úgy nincs tudatában, mint Gyula, a „Royal” prózai gondolkodású főpincére, aki elég szemérmetlen egy anzichtskártyán arra figyelmeztetni, hogy a múlt szezonban elfogyasztott 468 pikkoló és 1765 trabukkó árát elfelejtettem neki elutazásom előtt kifizetni. Kérem Önt szerkesztő úr, értesse meg Somogyival az ő boldogságát és azt, hogy milyen kincsnek van ő birtokában az én személyemben. És ha megértette ezt Somogyi Károly, kérem ösztökélje arra, hogy táviratilag küldjön nekem újabb 400 frt. előleget, hogy folytathassam tanulmány-körutamat e hitvány globuson, és újra meg újra meggyőződést szerezhessek arról, hogy „csak egy Nyárai Antal van a világon”.

Boldog nagyváradiak, kik őt a magukénak nevezhetik. Legyenek erre büszkék, és e büszkeségük[ben] lázadjanak fel ama szemérmetlen hitelezők ellen, akik a nagy, a dicső Nyárai Antalnak még vakációját sem hagyják nyugodtan élvezni.

Szerkesztő úrnak igaz híve

Nyárai Antal

Dyb.

NN 1901. július 3.

Jegyzetek

37. Fürdőlevelek. Bécs, július 1. NN 1901. júl. 3. 3. – Nagyváradi Krónika – Dyb.

* Eredetiben: Dirnberger

Sonnenthal, Adolf (1834–1909): magyar származású osztrák színész – Girardi, Alexander (1850–?): osztrák színész – Hans Werner, Bruno Ziener, Grimmig: osztrák színészek, adataikat nem találtuk. – Gringoire: Théodore Banville, francia író színdarabja. – Gyula: Pollák Gyula főpincér




Hátra Kezdőlap Előre