42. Nem reakció

Értsük meg a dolgot, kérem szépen: nem reakció, hanem konzervativizmus. Pláne magyar konzervativizmus.

No, ennyi őszinteséget istenuccse nem vártunk. Széll Kálmán leglelkesebb prókátorai hirdetik ezt. Szólnak hozzánk, az elégedetlenekhez, majdnem ilyenformán:

– Hát szó sincs róla, nektek igazatok van. Széll Kálmán valóban nem liberális, hiszen a liberalizmus lejárta magát. De ne ijedjetek meg, mert nem is ultramontán. Nem akar ő klerikalizmust, csak magyar konzervativizmust. Ez pedig szép és nem veszedelmes.

Nem tudjuk, hogy a tisztelt prókátorok-e a naivak, vagy bennünket tartanak szemtelen hittel nagyon naivaknak.

Mert egy naivságot elárultak. Bevallották, amit mi régen hirdetünk, hogy Széll Kálmán és politikája mindenféle jóval megkent lehet, [de] nem liberális.

A továbbiakban azonban alighanem bennünket tartanak naivaknak az ipsék. Hát van okos ember, kit szavakkal meg lehet téveszteni? Hittünk-e mi valami mást Széll Kálmánról, mint amit prókátorai nagy lexikon-jártassággal magyar konzervativizmusnak neveznek el? Hiszen ez teljes igazolása a mi meggyőződésünknek!

De milyen pompásan is megtalálták a szót: konzervativizmus. Annyira megleptek – bevalljuk – bennünket vele, hogy okvetlenül meg kell magyaráznunk.

Mi is hát ez az egészséges konzervativizmus?

Kormánygyeplőhöz jutni egy nekivadult kis embertábor terrorizálása útján: konzervatív politika.

Keblünkre ölelni a magyar közélet hideglelőseit, ránk szabadítani azokat, kiktől szerencsés sorsunk három évtizeden megőrizte ezt az országot, azokat, kiknek Sennyey a politikus ideáljuk s jezsuita-növendék a vezérük: ez is konzervatív politika.

Ádáz haraggal, vérengző dühvel támadni mindarra, amit az erős, becsületes előd épített, őt magát üldözni, híveit megselyemhurkolni: ez is az.

Aztán megalázni azt az ősz, nagy férfit, aki azt a pártot alapította, melynek leple alatt sikerült magukat becsempészni ennek az országnak a tönkrevezetésébe! Ez is konzervativizmus.

Tejbiztosokkal, csuhás szatócsokkal elárasztani az országot, s megrontásán munkálni néhány százezer embernek, kazárt ütni skót kesztyűben, de bunkóval: lám ez is az.

Kipécézni ennek az országnak a protestáns lakóit, kikhez fűződik ennek a kis országnak valamelyes függetlensége és szabadsága, ereje, hite és jövője, megalázni őket naponként, vezető férfiait leszorítani: ez is egészséges konzervativizmus.

Barátkozni hazaáruló agitátorokkal – mind a konciliáns politika cégére alatt –, megmérgezni a lelkét az ország jövőjének, az ifjúságnak, túllicitálni az ischli klauzula saját szerzeményű költeményét, elárasztani a társadalmat hazug, félrevezető jelszavakkal, mindehhez megszerezni ennek az országnak majdnem az egész sajtóját: ez is mindannyi csupa egészséges konzervativizmus.

Magyarázhatnók hát a legújabban kidobott jelszót ad infinitum, de talán sejteni méltóztatik már, hogy mi légyen az.

Az „új rendszer” a maga mivoltában, csak a neve más.

Tisza Kálmán Nagyváradon van most. Tegnap együtt ebédelt, találkozott az úgynevezett vezető férfiakkal. Megkérdjük őket: jutott-e eszükbe tudakozódni a már közlegénységében is csak megtűrt hajdani híres generálisnál: mit tart ő az egészséges konzervativizmusról, s vajon annyira betegek vagyunk már, hogy gyógyításra gondolni sem lehet? Persze csak úgy nagyon bizalmasan. Végre meg nekünk, talán már csak éppen nekünk, titokban is jó volna tudni, hogy a bajt ő is olyan nagynak látja, mint mi itt nagyon sokan.

Ám lehet, hogy nem jutott eszükbe egyiküknek sem. Miért? Nincs nagy baj. Az egész ország sajtója az új rendszer dicséretét zengi. Bizonyára boldog a magyar. Mi pedig csak „engedetlenek” vagyunk, „rémeket látunk”, hiszen nincs itt semmi változás. Ami van, az sem veszedelmes. Nem sötétség, nem konokság, nem ultramontánság, nem reakció. Ez kérem: egészséges magyar konzervativizmus…

A. E.

NN 1901. július 6.

Jegyzetek

42. Nem reakció. NN 1901. júl. 6. 1–2. vezércikk – A. E.

Kormánygyeplőhöz jutni egy nekivadult kis embertábor terrorizálása útján: Széll úgy jutott kormányra, hogy paktumot kötött az ellenzékkel. – kiknek Sennyey a politikus ideáljuk: a Sennyey Pál alapította jobboldali ellenzéki nemzeti párt is fuzionált a szabadelvű párttal Széll kormányra kerülése után. Ennek volt a vezére a „jezsuita növendék” Apponyi Albert, aki a kalksburgi jezsuiták nevelőintézetében tanult. – az ősz, nagy férfi: Tisza Kálmán. – Tejbiztos: Egan Ede (1851–1901), a köztudatban skót (valójában ír) származású (erre vonatkozik a „skót kesztyű” is) gazdasági szakember, akinek nagy szerepe volt az ún. rutén akcióban (erre vonatkozik a „kazárt ütni”), régebben az országos tejgazdaság felügyelője volt. – csuhás szatócsok: szövetkezetekben működő papok. – Ischli klauzula: még Bánffy alatt az ellenzék obstrukciója miatt nem sikerült megszavaztatni a parlamentben a gazdasági kiegyezést Ausztriával. Ezért a két kormány megállapodott, hogy a kiegyezési provizóriumot 1903 végéig, vagyis a külkereskedelmi szerződések határidejének lejártáig fenntartják. A király ehhez a megegyezéshez egy záradékot kívánt fűzni, hogy amennyiben az új kiegyezés 1903 végéig nem jön létre, akkor továbbra is érvényben marad a gazdasági közösség status quoja. Ezt hívják ischli klauzulának. (Magyarország története 1890–1918. Akadémiai Kiadó, 1988. 221.) Ez volt Bánffy bukásának is a közvetlen oka.

Mj.: Ha (47.), FL (29.), Isz (37.), PI (I. 148.), Pi (R 50.)




Hátra Kezdőlap Előre