50. Nagyváradi bírák sérelme

– Az igazságügyminiszter basáskodása –

A Nagyváradi Napló már tegnap megírta, hogy a veszprémi bíró esete, kit az igazságügyminiszter jogtalanul és brutálisan sértett meg önérzetében és bírói függetlenségében, csak egy eset. Igen sok magyar bírót alázott meg hasonló módon a miniszter. Megírtuk, hogy a nagyváradi törvényszéken is három bírót ért a miniszteri brutalitás. Nem írjuk ide a három méltatlanul sértett bíró nevét. Nem akarjuk még evvel is megszerezni a szenvedett méltatlanságot. Mind a három bíró kitűnő, munkás tagja a jóhírű nagyváradi bírói karnak, s éppenséggel nem adtak rá okot, hogy úgy fizessenek nekik, ahogy a miniszter fizetett.

De még megdöbbentőbb a negyedik nagyváradi bíró esete. Tanácselnök a törvényszéken, s az elé a tanács elé, melynek ő volt az elnöke, egyszer egy monstre-bűnügy került. Ötvenkét vádlottja volt a bűnpörnek, s a tárgyaláson csak ötven jelent meg. Az új bűnvádi perrendtartás értelmében a tárgyalást el kellett halasztani. Ez a körülmény s magának a bűnpörnek a természete is azt tette kívánatossá és szükségessé, hogy a törvényszék helyszíni szemlét tartson.

A helyszíni tárgyalásra az igazságügyminisztertől kellett engedélyt kérni. Az igazságügyminiszter válasza azonban nem engedély lett, hanem a legerősebb dorgatórium. A miniszter megrótta a bírót, hogy a kincstárt könnyelmű módon meg akarja terhelni, s minél több kiadást akar rá róni. Szóval a legerősebb és a legindokolatlanabb sértés volt a miniszter válasza.

Íme, Magyarország igazságügyminisztere így dolgozik a magyar bírói kar tekintélyének s hitelének megrontásán. A legtirannusabb módon tör a bírói kar függetlenségére, méltatlanul meghurcol s előmenetelükben meggátol így kifogástalan, ambiciózus, munkás bírókat.

Ilyen muszka tendenciát nem igen láttunk mostanában, s kétségbe ejtő a jövő, amit ez a mindent durván legázoló tendencia sejtet. A magyar bírákat a hatalom dróton mozgatott bábjaivá akarják tenni, s a törvényeket végrehajtó szerv egyetlen, mindig változó tagja elnyelni készül egész igazságszolgáltatásunkat.

A nagyváradi bírák felháborodva tárgyalják a miniszter basáskodásának ez eseteit, s majdnem bizonyos, hogy a nagyváradi bírók követni fogják a veszprémi bírók példáját, s elégtételt szereznek a miniszteri eljárásért.

Mi pedig, míg az üggyel bővebben foglalkoznánk, csak ismételjük kissé kibővítve tegnapi véleményünket.

Ebben a legrosszabbul kormányzott s legjobban megterhelt, ezer belső bajtól senyvedő országban a sajtószabadság s a független magyar bírói kar a polgárok minden hite, pajzsa. Ha a véleménynyilvánítás szabadságát vagy a bírói kar függetlenségét bármely oldalról bármely veszedelem fenyegeti: az ország minden polgárának kötelessége a fenyegetett mentsvárak megvédése. És meg is fogják védeni miniszterrel vagy bárkivel szemben is!…

NN 1901. július 13.

Jegyzetek

50. Nagyváradi bírák sérelme. Az igazságügyminiszter basáskodása. NN 1901. júl. 13. 3–4. – Hírek

Indokolásul l. a 48. sz. Miniszter és bírák c. cikk jegyzetét.




Hátra Kezdőlap Előre