74. Szilágyi Dezsőről

Max Harden, a legnagyobb német publicista, Szilágyi Dezsőről ír hosszú cikket. Kegyetlen, gyilkosan kegyetlen a Max Harden írása. A magyar viszonyokat szörnyen korruptaknak látja Harden, s azt tartja a Szilágyi Dezső nagysága titkának, hogy ő – nem volt becstelen. Szörnyű kritika rólunk, s nagy részében igaztalan. Íme mutatvány a cikkből:

 

Hát akkor honnan a nagy híresség, miért emelik őt fel Árpád fiai napmagasságig, mint a legendák hősét. Kérdi Harden. Egy ember, akinek soha nem volt önálló gondolata, aki nem hagyott népének még egy kis ösvényt sem, mely azt új célokhoz vezesse? A felelet igen egyszerű, és csak azt lepheti meg, aki nem ismeri a magyar kultúra különös színezetét. Szilágyi Dezső magyar politikus volt és becsületes ember. Hat évig volt miniszter, három évig parlamenti elnök, és egyszer sem vásárolták meg, még csak meg sem vesztegették: A pártjabeliek csodával tekintettek fel reá, a különös ábrándozóra s nem kevésbé a többi pártok hívei. Ő volt a l'incorruptible, aki pedig egy Robespierre szerepére tehetséggel sem bírt. Vajon mit akarhatott a politikai pályán, mikor még a húsos fazekak körül sem látta őt senki settenkedni? Az ő életének dicsősége vakító fénnyel világítja meg mocsárhazájának kultúráját. Szilágyiról, a tucatliberálisról, az alkotmányőrről és a papok ellenségéről hallgathatunk, de meg kell emlékeznünk arról az emberről, aki híressé lett, mert nem volt gazember.

Sírja felett saját magát ítélte meg a lovagias Transleithania. Milyen könnyű lett volna a donna Lina férjének (Crispi) a politikai élet, ha bölcsője véletlenül nem Riberában, hanem Debrecenben ringott volna. Olaszországban még morális kérdésekkel is előállottak, pedig az ő ideálja az az ország lett volna, ahol megcsodálnak egy minisztert, mert nem tolvaj.

 

Nem követtünk el kegyetlenséget a cikk fölemlítésével. Tudnunk kell, mint vélekedik rólunk olyan előkelő agyvelő, mint a nagy Max Hardené.

NN 1901. szeptember 1.

Jegyzetek

74. Szilágyi Dezsőről. NN 1901. szept. 1. 4. – Hírek

A Harden-idézetet bevezető és a cikket befejező szavak minden kétséget kizáróan Adyéi. Máskor is hivatkozik Harden Szilágyiról írt soraira (Szilágyi Dezső szobra. nov. 24.), de jelzői is tipikusan adysak.

A Harden-írás a szerző lapjában, a Die Zukunft 1901. aug. 24-i számában jelent meg Tote Männer címmel. Három halottról ír benne, Francesco Crispiről, Szilágyi Dezsőről és Robert Bosseről. Az idézett rész előtt elmondja a szerző, hogy ki volt Szilágyi Dezső. Hatéves igazságügyminiszteri működéséről nem sokat lehet mondani. Mert az egyházpolitikai törvények, melyeknek előkészítőjeként emlegetik, nem sokat érnek, lévén az egész kultúrharc, a liberalizmus lejárt lemez. De ezen kívül nem talált kivetni valót Sz. D. a mágnásuralomban, a tömegeket kirekesztő választójogban, a korrupcióban. Csak akkor jött dühbe, ha úgy látszott, hogy az alkotmány betűit vagy a vallásszabadságot fenyegeti veszély. Egyszóval a gazdaságilag vak liberális példánya volt, ahogy a szabadelvű választók ABC könyvében meg van írva. Majd az idézet következik, melynek eredeti szövege így hangzik:

„Und dennoch so berühmt, von Árpáds Söhnen so hoch, fast bis zum Sonnenhöhe der Legendenhelden, erhoben? Ein Mann, der nie einen schöpferischen Gedanken gehabt, nie seinem Volk zu einem neuen Ziel auch nur den schmalsten Fusspfad gebahnt hat? Woher, wofür solchen Ruhmes Glanz? Die Antwort ist einfach und muss jeden doch, der die besondere Farbe magyarischer Kultur nicht kennt, überraschen: Desider Szilágyi war ein ungarischer Politiker und ein ehrlicher Mann. Er war sechs Jahre Minister und drei Jahre Kammerpräsident und ist nicht gekauft, nicht ein einziges armes Mal bestochen worden. Staunend blickten auf ihn die Parteigenossen, staunend schaute auch aus anderen Lagern die ehrenwerte Magnatenschaft zu solchem sonderbaren Schwärmer empor. Lincorruptible war er, der zu der Rolle eines Robespierre doch gar nicht das Zeug hatte; und ein unlösbares Rätsel schien, was er denn eigentlich auf der politischen Galerie wolle, da niemand ihn doch je bei der Zuckerbüchse, den Pökeltonnen noch an der Schatulle des Zahlmeisters sah. Ist solche Gewiss eines übers Grab fortwirkenden Lebensruhmes nicht allerliebst und beleuchtet sie nicht mit grellen Schein eines ganzen Sumpfiandes Kultur? Über den durchschnittsliberalen Szilágyi, den Verfassungswächter und Pfaffenbefehder, durft man schweigen; der Mann, der berühmt wurde, weil er kein feiler Schuft war, musste errvähnt werden. Auf seinem Grabstein hat das ritterliche Transleithanien in hymnischer Hochstimmung eine unvergessbare Selbstanzeige geschrieben. Wie leicht würe dem Gatten der Donna Lina Barbagallo das politische Leben geworden, wenn seine Wiege, statt in Ribera, in Debrezin gestanden hätte! Im Italien des Panamino wurde ihm die „moralische Frage” gestellt, seinem Ideal wáre das Land zeit gewesen, wo ein Minister angestaunt wurde, weil er nicht stahl.”

Ezt az idézetet Ady minden bizonnyal debreceni lapból vette át. Hogy nem ő fordította németből, azt valószínűsíti Ady viszonylag gyönge német nyelvtudása, és az is, hogy csak ennyit idézett a szövegből.




Hátra Kezdőlap Előre