Bár csalódnánk, de úgy sejtjük, hogy újra sokat fognak beszéltetni magukról a diákok. Mi keveset fogunk beszélni róluk. Az volt a baj tavaly is, hogy a sajtó nagyon komolyan vette a diák-heccek dolgát. Aztán meg abban reménykedünk, hogy Nagyvárad ezek után is kimarad a heccekből. Erre koronatanúnk lehet az a budapesti fiatal, ki itt kísérletezett – némi felsőbb jóakarat mellett s mégis hasztalanul – bujtogatni néhány nap előtt…
Mert olvassuk a budapesti szaklapot, s érezzük belőle fölcsapkodni a fiatal harciasság lángját, mely gyújtogathat ám igen könnyen. Táplálni pedig táplálják állandóan fekete-lelkű professzor, fekete csuha és fekete betű…
Az újfajtájú nacionalistáknál veszedelmesebb alakok nincsenek, s mi úgy látjuk, hogy a magyar diákokat ilyen újfajtájú nacionalista szájhősök vezették félre.
Ezeknek a nacionalistáknak nem a náció fáj. A kiválóbbak gazemberek, a nagyobb tömeg bamba. Ez a nacionalista tábor… Franciaországé a példa itt is. Nálunk a sereg most szerveződik. Vezetők, elég kiválóak, már vannak.
A valódi nacionalizmus szép országa a léleknek. Megbecsül, megtűr maga mellett minden meleg érzést. A bölcsődal reminiszcenciájától az individium[!] büszke, de felséges önteltségéig. Minden meleg, emberi érzést. Az igazi nacionalizmus meghódít olyan lánglelket, mint a Jules Lemaître-é. Kell benne legalább annyi igazságnak lenni hát, mint a világtestvériség fantazmájában, ami pedig olyan varázsos a krisztusi lelkekre.
Az újfajtájú nacionalizmus nem is nacionalizmus. Kátéját jezsuiták csinálhatták. Gyűlölet lángol sorai közül. Szavak burkolják célját. Indulatok pótolják a lelkét. A lepergett évszázadokat akarja összerázni. Sötét káoszt akar, melyben a járást csak ők tudják, a kiválóbbak…
Hogy a fiatal lelkekre vadásznak – nem csodáljuk. A magyar nevelés gyámoltalanságot nevel. Belénk olt egész légió lejárt, öreg igazságot. Gyámoltalanná tesz bennünket éppen a szavakkal szemben. És ők a szavakkal, a jelszavakkal vadásznak a fiatal lelkekre.
Az újfajtájú nacionalizmus posványa fenyegeti ezt a kis országot. Amennyi piszkos ere van – pedig sok van – a magyar életnek, mind ebben a posványban készül találkozni. Jaj azoknak, akik félrevezetve azt hiszik, hogy a náció életét ilyen erek táplálják.
De jaj volna és szörnyűség, ha e kis ország jövője, a nyalka kuruc-brigád volna az első félrevezetett tömeg.
…Panaszkodik a budapesti diáklap, hogy Debrecen hallgat, Debrecen nem akar kuruc-brigáddal tartani…
…Reményt adó panaszkodás ez. Bárcsak vissza tudná tartani a veszendő brigádot ez a nyugodt, debreceni kuruc-keménység.
(ae.)
NN 1901. szeptember 21.
84. Diákdolgok. NN 1901. szept. 21. 3–4. – Hírek – (ae.)
Mert olvassuk a budapesti szaklapot: a budapesti Egyetemi Lapok 1901. szept. 14-i számában többek közt Concha Győzőnek, a jogi kar dékánjának évnyitó beszédét közli, melyben a vallásos és nemzeti érzésre nevelést tűzi ki az egyetemi tanárok feladatául, és támadja a liberális irányt. Az előző számban pedig E. Hencz Károly Magyar ifjúság c. dagályos vezércikke adja hírül: harmadik éve már, hogy az egyetemi ifjúság kibontotta a zászlót a haza s a valláserkölcs jegyében a kozmopolita törekvések ellen. A magasan lengő zászlóra a magyar faj szupremáciáját írták jelszónak. – Jules Lemaître (1853–1914): francia író, kritikus. A Dreyfus-per során a Dreyfus-ellenes nacionalistákhoz csatlakozott.
Mj.: Ha (69.), Na (26.), Vp (38.), Pp (90.), PI (I. 174.), Pi (R 61.)