Úgy tartjuk, hogy a Szigligeti Színházat komoly, nagy veszedelem fenyegeti. Ez a veszedelem nem kisebb és nem más, minthogy egyszer csak üresen fog maradni. Nem a közönség hagyja el, de menekül belőle az utolsó hatodrangú direktor is, s végrendeletben hagyja meg, hogy nagyváradi színigazgatásra csak az válla[l]kozzék, aki semmit sem veszthet, vagy akinek többszörösen milliomos csöndes kompánistája van.
Ne tessék csodálkozni!… A bérlet szép, hisz a közönség jó és áldozatkész, rajong a színházért. Az üres ház ismeretlen Nagyváradon. Mind való és igaz. De a helyzet mégis olyannak kezd formálódni, mint amilyennek fentebb jósoltuk.
Költségesebb direkció nincs a nagyváradi színház direkciójánál a vidéken. Nagyváradon kell a legdrágább színtársulatot tartani. Nagyváradon kell – vagy ha tetszik: kellene – a legjobb előadásokat produkálni. Nagyváradon kell – vagy ha tetszik: kellene – lépést tartani minden budapesti színház műsorával. Itt kell húszezer koronás primadonna. Itt kell féltucat énekesnő, két tenorista. Itt kell operaelőadás állami szubvenció nélkül. Itt dirigálják legtöbben a színigazgatót. Itt van a legkisebb színház. Itt van egész serege a speciális színházi posztulátumoknak. Itt Nagyváradon. Nehéz volna csak egy részét is felsorolni.
Ezek fejében pedig a mindenkori igazgató kap egy kis színházat, s kap egy tagadhatatlanul páratlan, jó közönséget, de amelytől lehetetlenségeket, csodákat várni nem lehet. Debrecenben s másutt színház van, mely jóval nagyobb a nagyváradinál. Nagyobb cselekvési szabadsága az igazgatónak. Jóval kisebb igényű közönség. Nagy, több ezer forintnyi városi szubvenció. Ingyen fűtés és világítás. A kezelő személyzetet jórészt a város fizeti. Másutt van zsíros nyári állomás. Az operaelőadások fejében az állam is ad néhány ezer korona szubvenciót. Szóval másutt egész serege van az igazgatók segélyforrásainak kedvező körülményeknek. Itt csak egy részüket soroltuk föl.
És másutt, mindenütt van szeretet, türelem és méltányosság. Nálunk nincs. Nemrég nyílt meg a szezon, ezer kivételes teher nyomja a színigazgató vállát, előadat nagy áldozatokkal darabokat, melyeknek jövedelme a költségek negyedét ha behozza, s ezzel szemben kiadják a jelszót, nyúzzák le a bőrét a színigazgatónak, mert a tavalyi fűtés- és világítás-számláját még nem fizette meg. A fűtését és világításét, melyek másutt a legtermészetesebb minimumát teszik a városok színházi szubvenciójának!…
Itt s rövidebben nem lehet mindent elmondani ebben a dologban, de lesz még módunk és helyünk rá. De a színház iránt táplált szeretetünk parancsolja, hogy a kíméletlenség és méltatlanság ellen, mely igen-igen veszedelmes helyzetet teremthet, s a nagyváradi színház jövőjét tönkreteheti, [tiltakozzunk]. Most van egy áldozatkész, derék, jóindulatú emberünk, ki teljes buzgalmával dolgozik állandó színészetünk fundamentumán. Csak méltánylást óhajt. Nehogy olyan helyzetet teremtsünk, hogy drága szubvenciók árán sem kapunk színigazgatót és társulatot a nagyváradi színházba!…
NN 1901. november 12.
123. A Szigligeti Színház veszedelme. NN 1901. nov. 12. 7. – Színház
A kis színházi cikket csak bennfentes ember írhatta. Vagyis az állandó színházi kritikus, aki ekkor Ady volt a NN-nál. Rá vall továbbá a debreceni állapotok pontos ismerete is, és olyan latin szavak használata, mint a „posztulátum” vagy „fundamentum”.