135. Köpösdyt üdvözlik a nagyváradi diákok

Csúnya kis dolog esett meg tegnap délután a nagyváradi jogakadémián. A nagyváradi joghallgatók reprezentáló köre, az olvasókör, elhatározta, hogy üdvözli Köpösdy Dezsőt, a nemzetieskedő klerikális diákok hírhedt vezérét.

Nem tudunk szavakat találni erre a botrányra. Ez a határozat nemcsak sötét, korlátolt, de hiénás módon kegyetlen is. Még élet és halál között viaskodik az áldozat, kit Köpösdynek, ez ordítozó jelentéktelenségnek golyója leterített, a józan közvélemény még a legteljesebb mértékben a felháborító terrorizmus hatása alatt áll, s a nagyváradi akadémia ifjúsága dróthimnuszát kívánja zengni az ocsmány tettnek.

A határozat maga egy kis csíny útján lett határozattá. Az ifjúság bízott az olvasókör vezetőségének azon megtett ígéretében, hogy nem politizál, s minden hecctől távol tartja magát.

Tegnap fél hat órakor ülést tartott a kör Krüger alelnök elnöklete mellett. Az ülésnek közömbös tárgyai voltak. Mintegy tizenöten voltak összesen jelen. Egyszer csak váratlanul fölállott egy Hantke nevű joghallgató, s utalva „arra a méltatlan hajszára”, mely Köpösdyt, e jeles jezsuita csemetét – szerinte érte, indítványozta, hogy a nagyváradi akadémia ifjúsága üdvözlő táviratot küldjön neki.

Hiába szóltak méltatlankodva, okos hangon, meggyőzően Rátkay József, Ujfalussy Sándor, Jakobovics, Fehér Miklós a liberális ifjak közül, a botrányt megakadályozni nem tudták. Az indítvány egy szavazattal győzött.

A táviratot azonban mégsem küldhetik el a nagyváradi klerikális csemeték. A liberális ifjak nyomban fellebbezést jelentettek be, s el vannak tökélve, hogy a botrányos határozat végrehajtását bármi módon megakadályozzák.

Ennyiben kívántunk csak számot adni a sajnálatos botrányról, mely – félünk – bevezetése akar lenni a budapesti skandalumok Nagyváradra való átplántálásának. De azért megkérdezzük a nagyváradi klerikális ifjaktól, mint fogják üdvözölni Kecskeméthy brigadérost? Ő is dolgozott a „nagy eszmék” érdekében annyit, mint Köpösdy kuruc!…

(a.e.)

NN 1901. november 28.

Jegyzetek

135. Köpösdyt üdvözlik a nagyváradi diákok. NN 1901. nov. 28. 4. – Hírek (a.e.)

Köpösdy Dezsőt a budapesti egyetemről Pikler Gyula professzorral szemben tanúsított szemtelen magatartása miatt eltávolították. A nagyváradi jogász ifjúsági olvasókör határozatát az egyenlő (hét-hét) szavazat után Krüger Aladár alelnök döntötte el. – Még élet és halál között viaskodik az áldozat: Köpösdy nemrég párbajban súlyosan megsebesítette Pályi Ede újságírót.




Hátra Kezdőlap Előre