139. A színtársulat nyári állomása

A saját nemtörődömségünk s a Festetich gróf úr elégszer méltatott működése a legfatálisabb helyzetbe juttatta a Szigligeti Színház társulatát. Ma a helyzet az, hogy a vidék legdrágább s – lokálpatrióta túlzás nélkül – legjobb színtársulatának nyári állomása nincs.

Hát helyzetnek elég fatális helyzet, annyi tény. De érdekesebb, hogy a helyzet mint állott elő. Mint annak idején meg is írtuk, a gyulai úgynevezett illetékes körök határozottan örömmel vennék, ha az Erkel színkört a nagyváradi színtársulat kapná meg. Viszont nekünk sem lehetne ma már színtársulatunk számára megfelelőbb nyári állomást találni, mint Gyula. És mégis, hogy ez a természetes s a körülmények közt legjobb színiszövetség létrejöhessen, alig lehet remélni. Miért? Mert Festetich úr duzzog Nagyváradra, mert Nagyvárad intelligensen elzárkózott a Festetich úr színi ostobaságai elől. Mivel pedig Festetich úr, mint a rossz gyermek okvetlenül rosszalkodni akar, őt megengesztelni csak úgy lehet, ha nyakunkra engedjük. Akkor aztán ő összekapcsolja Nagyváradot Püspökladánnyal vagy Kabával. Addig is, míg ez megtörténik, arra vigyáz, hogy még csak kombinációba se kerüljön a minisztériummal Nagyvárad. Ott fent ő a vidéki színészet főeunuchja. Nagy-nagy informáló tekintély. Hogy pedig legyen valami véleménye, az ő véleménye az, hogy Gyulát a szegedi színház igazgatója Janovics Jenő dr. kapja meg.

A másik pályázó Zilahy Gyula, az aradi színház igazgatója. Ő diplomata módra kezelte a dolgokat.

A gyulai helyi hatalmasságok kegyeit nyerte meg az ő jó modorával s látogatásaival.

A harmadik pályázó Komjáthy János, kinek virágvasárnaptól kezdve nincs állomása, mert az ősszel kapja meg Pozsonyt. Őneki fent a minisztériumban összeköttetései vannak, melyek Festetichet is befolyásolhatják.

Negyedsorban, legkevesebb kilátással a nagyváradi színigazgató pályázik, akinek pedig a jogcíme legtöbb és legerősebb. Őt legszívesebben fogadnák a gyulaiak is, de nem mernek „kikötni” Festetich úrral és a többi minisztériumbelivel.

Ahogy mi látjuk a dolgokat, itt Nagyváradnak, a hivatalos városnak kell sürgősen tenni valamit. Fölelevenítjük a színügyi bizottság valamelyik ülésén felmerült indítványt: panaszt kell emelni Festetich ellen a belügyi kormánynál. Mert mégsem járja, hogy csak űzi, egyre űzi ez az úr a maga veszedelmes játékait.

NN 1901. december 4.

Jegyzetek

139. A színtársulat nyári állomása. NN 1901. dec. 4. 5. – Színház

A kis cikk nemcsak színházi vonatkozása és Festetich-ellenes éle miatt tulajdonítható Adynak, de stiláris jegyei is felismerhetők rajta („legfatálisabb”, „Nagyvárad intelligensen elzárkózott” stb.)

A NN dec. 6-i számában újabb hírt találunk a Színház rovatban (8.) feltehetően ugyancsak Ady fogalmazásában:

Nagyvárad nyári állomása

Festetich úr nem enged a negyvennyolcból. Már a színészegyesületben úgy jelentette a dolgok állapotát, hogy Nagyváradhoz nyári állomásként Gyula vagy Marosvásárhely és Brassó fog csatolódni. Egyébként pedig, mint a hivatalos értesítés mondja, a főfelügyelő előadta a kerületi rendszer historikumát. Megjegyezte, hogy egyetlen fontosabb lépés sem történt eddig a tanács megkerülésével, csak éppen formális jelentések nem intéztetnek a tanácshoz, de ez sem a főfelügyelőn múlik. A kerületek beosztása a tanács egy régebbi fölterjesztésének alapján indult meg. Hogy eltérések következnek be, és hogy nagyon is sokáig elhúzódik a kerületi rendszer teljes létesítése, annak az az oka, hogy a kormány nem akarja ráoktrojálni a kerületeket a városokra, hanem arra helyezi a súlyt, hogy a városok egymás közt egyezzenek meg. Ez célszerűbb a pressziónál. Bizony célszerűbb, csakhogy Festetich úr csak elvben tartja ezt be.




Hátra Kezdőlap Előre