142. A szabadelvű párt jelöltjei

Tulajdonképpen nem választ akarok a Szabadság-nak írni. Sem oka, sem célja a válaszolásnak nem volna. Mi és a Sz-g hasztalan perlekednénk, a világ végéig csattoghatnának a mi fegyverkéink. Mi tanúknak is jelentéktelenek vagyunk abban az átkos, egész országra szóló, bonyodalmas pörben, mely kettőnket is íme újra szembeállított. Ilyen pöröket országokon, népeken sokszor zúgatott keresztül az idő. Ilyen pörökben sokszor álltak szemben egymással erős és gyönge fegyverek. De ilyen pöröket még sohasem intéztek el a Szabadság-ok és a Nagyváradi Napló-k.

Mi csak erőtlen résztvevői vagyunk e szörnyű pörnek. Távol a harctértől, hol a derékhadak verekednek, őrszemek vagyunk csupán. Az erőnk nem sok, de a kötelességünk sem. Ezt a kevés kötelességet azonban rettentő felelősséggel kell teljesítenünk!

…És teljesítjük is. Mi észrevettük a mi ellenségünk embereit, s riadót fújtunk. A Sz-g erre nekünk fordul egy három hasábos cikkben, s kioktat becsületesen, hogy nem szép a riadó, ha nagyon hangos. Kötelességet teljesítettünk mind a ketten. A mi kötelességünk az, hogy ezen a kis terrénumon, melyen őrnek állíttattunk, a szabadelvűséget, a világosságot szolgáljuk. A Sz-g-nak kötelessége, hogy védje Hlatky Endrét, vagy azt, akit megvédeni kötelessége. Ne tessék hinni, hogy gúnyolódunk. Mi nem követelhetjük a Szabadság-tól, hogy az „új érá”-t ne szolgálja éppen olyan buzgó kötelességgel, mint szolgálta a régit viszont engedje meg nekünk, Sz-g, hogy a szerencsétlen paktumokról, meg a Hoványi Gyulák szabadelvűségéről kimondjuk a véleményünket. Ez a kis példa jelzi különböző szerepeinket a nagy, országos pörben.

Hogy mi ez a pör – talán hosszasan sem kell szólni róla. A szabadelvűség és a reakció pöre folyik most minden fórumon. Mi azt tartjuk, hogy a szabadelvűség hivatalos fiskálisai, kezdve a főfőfiskálison, s végezve Hlatky Endrén – erőtlenek és gyöngék. De nemcsak ezt látjuk, hanem látjuk előre azt is, hogy a szabadelvűség éppen a fiskálisai miatt fogja elveszíteni a pört. Erről beszélünk mi nap mint nap, mert nap mint nap erre kapunk bizonyságokat.

A mi kis terrénumunkon folyó hadakozásokban éppen úgy, mint a nagy országos küzdelmekben egy veszedelmes eltévedés bánt bennünket a legjobban. Az unalomig lármáztunk már róla. Mindenki sejti, hogy ez a nagy eltévedés a szabadelvűség és a szabadelvű párt körül forog.

Maradjunk csak a mi kis kerteinken s kötelességeinken belül. A szabadelvűség mindnyájunk hite, kincse, még tán a szabadelvű párté is. Hajh, valamikor a szabadelvű párté volt legkivált, s ma ott tartunk, hogy nagyon sokszor a szabadelvű párttól kell legtöbb esetben féltenünk.

Ha a szabadelvű párt nem formálna még most is valóságos monopóliumos jogot a szabadelvűséghez, bizony mondhatjuk, hogy a szabadelvű párt semmivel sem érdekelne jobban bennünket akármelyik társasegyletnél.

De másként van. A parlamentben, az országban, Nagyváradon a szabadelvű párt nyitva áll mindeneknek. Lassan, lassan azok lesznek legtöbben otthon a szabadelvű pártban, akik reszketnek egy szabadabb, újabb gondolattól, s akik félnek minden előrehaladó lépéstől. Ám a párt még mindig a szabadelvűség fényes palástjával takarózik. A fényes takaró megtévesztve tartja maga alatt az igazi szabadelvűek sokaságát is. Hogy még inkább csak a mi kis kötelességeinknél, s a könnyen érthető közhelyeknél maradjunk: Nagyváradon vezetőszerepet játszanak a szabadelvű pártban ismert klerikális érzésű alakok, s hogy a veszedelem még nagyobb legyen, ma már a szabadelvű párt hatalmi indokokból nyíltan bevallott klerikálisokkal, a szabadelvűség leggyűlölőbb ellenségeivel paktál!…

Árulók és hitünkhöz hűtlenek lennénk, ha e nagy hibákat fülükbe nem harsognók azoknak, kik a fényes köpenyeg alatt szabadelvű hittel húzódnak össze az ellenséggel, s várják míg idegenek lesznek a hajdani otthonban.

De nemcsak ez a kötelességünk. Kötelességünk megmondani: kiket terhelnek a hibák. Kötelességünk pedig nem a szabadelvű párt miatt, hanem a szabadelvűség miatt. A párthoz csak a rosszul kezelt közös kincsnek, a szabadelvűségnek rettegett sorsa hoz bennünket. Másként, ismételjük – a párthoz nem volna közünk, s a pártot nem is féltenők, mert a szabadelvű párt élni fog Molnár apát miniszterelnökségéig, s Molnár apáttal együtt akkor is szabadelvű pártnak fogja magát nevezni. Tisza Kálmán bukásával sem a szabadelvű pártot sújtották le. A szabadelvű pártnak Ivánká-i, Horánszky-i vannak, kik már a bukás előtt óriások voltak a pártban Tisza Kálmánhoz képest. De a bukás válságszerűen, majdnem végzetesen a szabadelvűséget érte.

Mikor látjuk, hogy Nagyváradon ugyanazok hibái miatt, ugyanaz a – ha jelentőségében nem is ily nagy – katasztrófa fenyeget, mi igenis fölkelünk, riadót fúvunk: teljesítjük a nagy, országra szóló átkos pörben a nekünk kiosztott szerepet, mert mi – s ez már olyan válaszféle mindig a nem alkuvó, nem változó szabadelvűségnek harcosai voltunk, vagyunk s leszünk – éppen úgy, mint a mindenkori szabadelvű párté, a Sz-g!…

(–e.)

NN 1901. december 7.

Jegyzetek

142. A szabadelvű párt jelöltjei. NN 1901. dec. 7. 1–2. – vezércikk – (– e.)

A cikk előzménye, hogy a NN dec. 5-i számában (2.) a következő névtelen jegyzetében felelősségre vonták Hlatky Endrét. Feltehető, hogy a jegyzet Adytól származik:

A városatyák választása
  Jelölés Olasziban

A szabadelvű párt olaszi választmánya tegnap tartotta meg jelölő gyűlését a Széchenyi szálloda egyik termében, amelyben néma csöndben, minden megjegyzés nélkül vették tudomásul a felolvasott jelöltek névsorát. Annál nagyobb csodálkozással és megdöbbenéssel fogja a névsort olvasni az igazán szabadelvű polgárság, amelynek a liberalizmus vezéralakja gyanánt olyan férfiakat ajánlanak, aminő dr. Bozóky Alajos, dr. Hoványi Gyula és Palotay László. Megkérdjük ezen egyébként tiszteletreméltó urakat, hogy valóban szabadelvű-e az érzésük és gondolkozásuk, és valóban a szabadelvű párthoz tartozóknak vallják-e magukat? Ha igennel felelnek e kérdésünkre, úgy megnyugvással vesszük tudomásul jelöltségüket, de mivel mi az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve, nem hisszük, hogy akadjon igazán szabadelvűen gondolkozó választópolgár, aki ezzel a tegnap megállapított listával leszavazzon.

És van ennek a megalkuvás árán összetákolt botrányos névsornak még egy szégyenfoltja, mely kell, hogy haragot és felháborodást költsön fel minden olaszi szabadelvű polgárban.

Megkérdezzük Hlatky Endrétől nyilvánosan, hogy miért hagyott ki a hivatalos listából olyan tetőtől talpig liberális érzésű, minden ízében becsületes régi városatyát, aminő Pallay Lajos? Tessék erre a kérdésre ugyanily nyíltsággal és bátorsággal felelni, mert ezt a feleletet nemcsak mi várjuk, hanem Nagyvárad egész szabadelvű közvéleménye. Talán liberálisabb embernek tartja Hlatky elnök úr dr. Hoványi Gyulát és Palotay Lászlót Pallay Lajosnál? Micsoda megbotránkoztató vakmerőség ez, és hiszi-e Hlatky úr, hogy ezt a baklövést éppoly rezignációval fogja Nagyvárad szabadelvű közvéleménye tudomásul venni, mint a Tisza Kálmán bukását?

Ilyen szégyenteljes eljárás után egy cseppet sem fogjuk csodálni, ha a züllésnek indult szabadelvű párt még reménykedő tagjai sem fogják bevárni azt az időpontot, míg Hlatky úr belátja, hogy neki le kell mondani a csúfos kudarcok után a szabadelvű párt elnöki állásáról, hanem minden köztisztelet és minden kiváló érdemei dacára is ezt erélyesen követelni fogják tőle.

 

A jegyzetre a Sz dec. 6-i számában (2–3.) a következő (–s) jelű cikkel válaszol:

A szabadelvű párt jelöltjei

A nagyváradi szabadelvű párt olaszii nagyválasztmánya kiküldött egy jelölő bizottságot, és erre a bizottságra ráruházta azt a jogot: állapítsa meg a szabadelvű párt hivatalos jelöltjeinek listáját. A jelölő bizottság nemes, intenzív, nagy munkával, alapos, gondos tanácskozás után megállapított egy listát, amely legtöbb reményt nyújt arra, hogy a szabadelvű pártnak győzelmet szerez, amely a város és a városrész érdekeinek minden garanciáját magában hordja. A jelölő bizottság ezt a listát a nagy-választmány elé terjesztette. Helyeslés hangzott fel a nyomán. Egyetlenegy hang sem emelkedett ellene. És ekkor előáll a Nagyváradi Napló és megtámadja – olyan modorban, amelyet nehéz jellemezni – Hlatky Endrét. Az emberi elme csodálatos ugrásokra képes, de hogy a jelölő bizottságnak a nagyválasztmány által szankcionált becsületes, fáradságos munkájáért hogyan lehet megtámadni a szabadelvű párt elnökét – azt a kötekedésnek s minden áron való bírálgatásnak csak az a csodálatos furorja magyarázza meg, amellyel a N. Napló már annyiszor remekelt, és amellyel magát szabadelvűnek valló laptársunk már annyi kellemetlenséget szerzett a szabadelvű pártnak.

A jelölő bizottságot megtámadni azért a munkáért, amelyet a párt maga – tehát a legilletékesebb fórum – helyesléssel fogadott, magában véve is oktalanság. De a jelölő bizottságnak e becsületes, nemes, helyesléssel fogadott munkájáért Hlatky Endrét megtámadni, úgy, amint a NN megtámadta – az a csörgő kirohanás oktalanságában és ízetlenségében szinte klasszikus már.

Igaz, hogy e támadás csak éppen lármás voltával kelt némi feltűnést, és nyilvánvaló dolog, hogy az igazság távol áll tőle, de ezúttal mégsem hagyjuk szó nélkül, hogy végre tisztába jöjjünk bizonyos dolgokkal.

Hol volt az a közvélemény, amelyre olyan puffogó frázisokban hivatkozik laptársunk a jelölő bizottság munkája idején, amikor minden felszólalást tekintetbe vettek? Hol volt ez a szerencsétlen, kasírozott közvélemény – amelyet laptársunk mindig úgy vonultat fel, mint egy színpadi sárkányt – akkor, mikor a jelölő bizottság bejelentette munkája eredményét a nagyválasztmánynak?

Akkor egyhangú helyeslés hangzott fel, utána pedig csak az elismerés és a dicséret hangjait hallottuk azért az óvatosságért, tapintatos, okos, alapos munkáért, amelynek eredménye a szabadelvű párt listája. Ez a lista – hiába vonul fel ellene a NN hasábjain a kasírozott közvélemény – valóban képvisel minden érdeket, kielégít minden jogos kívánságot, megérdemel és kétségtelenül elér minden győzelmet, és a legnagyobb dicséret rá, hogy a NN minden kötekedő kedve csak abban tud megkapaszkodni, hogy a Pallay Lajos neve kimaradt a listából.

Laptársunk támadó hangjához méltó triviális fordulattal azt kérdezhetnők, miért fáj a Pallay Lajos feje a NN-nak, de harcias lármáját hajlandók vagyunk ezúttal komolyan venni, és megírjuk, hogy a szabadelvű párt sajnálja legjobban, hogy listáját nem díszíthette Pallay Lajos nevével. A szabadelvű párt e kiváló alakja azonban virilis jogon volt tagja ez ideig a törvényhatósági bizottságnak, és ha most véletlenül ki is maradt, jövő esztendőre kétségtelenül ismét odakerül a zöld asztal mellé. Hogy őt felvegye a jelölő bizottság a listába, fontos érdekeket kellett volna elejtenie, ami ellen elsősorban a Pallay Lajos gavalléros, nobilis gondolkozása tiltakozik, nem köszönvén meg a NN-nak sem tolakodó védelmét és pártfogását.

Az a kritika, amelyet laptársunk a szabadelvű párt listája felett egyébként gyakorol, többi részeiben is méltó a Hlatky Endre ellen való oktalan támadáshoz. Irásának erre a részére vonatkozólag felvilágíthatjuk szende tudatlanságba burkolózó laptársunkat: igenis megkérdezheti dr. Bozóky Alajost arról, hogy a szabadelvű párthoz tartozónak vallja-e magát. A válasz az lesz, hogy a jogakadémia tudós igazgatója igenis hűséges, kitartó tagja a szabadelvű pártnak, mindig és minden körülmények között a szabadelvű párttal tartott, a szabadelvű párttal szavazott, és kétségtelenül nagyobb szolgálatot tett a pártnak, mint az a lap, amely állítólag tiszta elveinek képzelt magaslatáról annyi oktalan gőggel beszél jelöltetéséről.

Palotay László kiváló alakja közéletünknek, soha a szabadelvű párt ellen állást nem foglalt, és Hoványi Gyula dr. van olyan értékes embere a nagyváradi társadalomnak, hogy a szabadelvű párt – habár nem is tagja a pártnak – felvegye őt listájába, és megerősítse evvel névsora győzelmének biztos kilátását.

A szabadelvű párthoz méltó az a liberális felfogás, hogy nem akar elzárni a közügyek intézésétől olyan kiváló embereket, akik nem tartoznak szorosan a párt kebelébe. És ha ez ellen a felfogás ellen vétett volna a szabadelvű párt, kétségtelenül a NN lett volna az első, amely szokott modorában a pártot megtámadta volna, felelősségre vonta volna azért, hogy sem a szabadelvűség szellemében nem cselekedett, sem a győzelem érdekében nem követett el mindent.

Laptársunknak úgynevezett lappolitikája különben e legkényelmesebb és a leghálásabb, habár legkorrektebbnek nem is mondható. Mikor nagy események előtt állunk, mindig zajt üt, és mindig zavart csinál. Mikor azután valami baj történt, mindig keserűen harsogja bele a világba: a szabadelvű párt vezetősége mindennek az oka. Lemondani! Lemondani!…

Legutóbbi üres és átlátszó támadása teljesen hatástalanul marad. Hlatky Endre igazán túlontúl magasan van ahhoz, hogy az ilyen kirohanások elérjenek hozzá. Terhes állását annyi nemes buzgalommal, olyan önfeláldozóan, annyi tapintattal és okossággal tölti be, hogy soha pártelnök jobban nála ki nem érdemelte pártja szeretetét és nagyrabecsülését. Ebben a szeretetben, ebben a nagyrabecsülésben teljes mértékben része is van. Szeretettel és bizalommal ragaszkodik hozzá a nagyváradi szabadelvű párt. Ebben a ragaszkodásban legkevésbé dönthetik meg azok, akik a pártnak mindig csak kellemetlenséget okoznak. Ha mindenki – elsősorban a NN – úgy teljesítené a szabadelvű párt iránt való kötelezettségét, mint Hlatky Endre, akkor a szabadelvű párt a legfölényesebb diadalokat aratná egymás után.

A szabadelvű párt azonban – véleményünk szerint – ah! fájdalommal mond le arról, hogy valaha a NN tetszését megnyerje. Lehet a szabadelvű párt erélyes, lehet konciliáns, óhajthat békét, hirdethet háborút, a magát szabadelvűnek valló NN okvetlenül talál gáncsot eljárásában, és felvonultatván kasírozott közvéleményét még egyszer, újból, utoljára és végérvényesen megmenti a liberalizmust.

Laptársunk különben csak ebben az egyben, a fensőbbséges gáncsolásban állandó. Elvei és politikája a legpajzánabb változásokat tüntetik fel. Más páros napon és más páratlan napon. Más hosszúnapkor és más nagypénteken. Más, ha északi szél fúj és más, ha déli szellő lengedez. E kisded játékokhoz, az elveknek a pajzán, hamis változtatásához legalábbis stílszerűtlen az a puffogó kirohanás, amellyel a NN unos untalan a szabadelvű párt belső ügyeibe fogadatlan prókátorként beleavatkozik. Mikor lesz a NN egyszer már szabadelvű párti is?… (–s)

 

A cikk feltehetően Bíró Lajostól származik. Talán ezért a személytelen hang, mert Adyt személyében nem akarta bántani. Ady válasza is arra vall, hogy a cikket Bíró írhatta. Hangja inkább engesztelő és eltusoló, nem a szokásos harcias Ady-hang.

Molnár apát: Molnár János, a Néppárt egyik vezetője – Ivánka Oszkár és Horánszky Nándor: volt nemzeti párti képviselők.




Hátra Kezdőlap Előre